Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter és Szabadfy írpád az ORFK főkapitány-helyettese volt Az Este vendége május 18-án. A beszélgetés kommunikációs szempontból érdekesen indul.

Szabadfy dandártábornok a bemutatáskor nem néz a műsorvezető szemébe, a visszaköszönéskor ugyan odapillant és odabiccent egyet Krizsó felé, de a “€žJóestét kí­vánok”€ végét fölkapja és ezzel egy időben a tekintete is valahol a stúdió mennyezetén állapodik meg: olyasféle benyomást kelt, mint akinek parancsba adták ugyan, hogy jöjjön be a stúdióba, de a beszélgetésben együttműködést aztán ne várjon tőle senki.

Mv.: Miniszter úr, Ön most nem gondolkozott azon, hogy beadja a felmondását a miniszterelnöknek?
Petrétei: A személyemmel kapcsolatos döntés a miniszterelnök úr kompetenciájába tartozik.

(A mondatot egy-egy sóhaj vezeti fel és zárja le, viszont nincs letett pont!)

Mv.: De októberben is oda tartozott, és szeptemberben, amikor volt a Tévé ostroma, akkor önként fölajánlotta, amit aztán nem fogadott el.
Petrétei: Igen, akkor fölajánlottam a lemondásomat…. (tekintet a műsorvezetőn, a mondat vége viszont ellebeg, kitartott szünet, majd mindketten elmosolyodnak – a metakommunikáció üzenete körülbelül úgy foglalható össze, hogy “€™Kérdezgess csak, annyit mondok, amennyit jónak látok”€™)

Krizsó felteszi a kérdést Szabadfynak is – “€ža rendőrség vezetői közül senki nem gondolkozott azon, hogy felajánlja a lemondását?” – a dandártábornok hosszan, szótlanul néz egy másik irányba (kezei végig a beszélgetés alatt összefogva az asztalon – “€™védőkordon”€™) s még miután beszélni kezd, azután is csak egyszer-kétszer néz egy-egy pillanatra a műsorvezetőre, a mondat alatt továbbra is inkább a másik oldalra néz, csak a legvégén landol Krizsón a tekintete.

Mindez olyan benyomást kelt mintha magát a kérdés felvetését is hülyeségnek minősí­tené. (Ehhez képest mostanra, amikor í­rom ezt a blogot, a miniszterelnök már menesztette az országos és a budapesti rendőrfőkapitányt.)

Szavak szintjén is érdekes megfogalmazásokat hallunk. A műsorvezető következő kérdésére (“€žamikor ilyen esetek előfordulnak, akkor a felelősöket nem keresik felsőbb szinten is?”€), a válasz a következő: “€žTermészetesen azt kell mondanom, hogy öö… minden öööö… olyan eljárásban, amelynekööö esetenként fegyelmi eljárás lehet a vége, illetve következménye, minden ilyen esetben meg kell vizsgálni a felelősséget is, az adott konkrét cselekményért.”€

Az alapvetően személytelen és zavaros fogalmazásmód eleve jelzi, hogy a főkapitány-helyettes nem áll ki a maga személyében, teljes mellszélességgel a saját véleménye mellett. Ezt erősí­ti, hogy ami egyáltalán személyes vonatkozás a mondatban, az eleje: “€žtermészetesen azt kell mondanom” – ez úgy fordí­tható le, hogy “€™természetesen nem mondhatok mást – ezzel viszont nem azonosulok”€™.

Az “€žilletékes urak”€ mindegyike szűk dallamsávban beszél, a mondatok kb. felének a vége ellebeg, és a mondatvégek 75-80%-ánál nincs szemkontaktus (Petrétei beszéd közben viszonylag sokat néz a műsorvezető szemébe, csak a mondatvégeken kapja elé a tekintetét, Szabadfy eleve kevés szemkontaktust tart Krizsóval. Viszont időnként a két férfi láthatóan keresi egymás tekintetét. Mindketten nagyon keveset mozognak, az ülésben pozí­ciót a beszélgetés alatt egyszer sem váltanak. Az, hogy a miniszter és a főkapitány-helyettes nem éppen jókedvű, sőt feszült – a helyzet ismeretében ez tökéletesen érthető.

Kommunikációs szempontból viszont kifejezetten nem szerencsés, hogy nem törekednek az együttműködésre a műsorvezetővel – úgy válaszolnak, mint akiknek a fogát húzzák. Egy ilyen tévé-beszélgetésnek elvileg az lehet(ne) az egyetlen célja, hogy mentsék a menthetőt, vagyis a lakosság maradék bizalmát. Ám ha ők bizalmatlanok, akkor mi ugyan miért bí­zzunk bennük?

UTí“LAG:”Miután a miniszterelnök magához kérette az igazságügyi és rendészeti minisztert, Petrétei József benyújtotta lemondását, amit Gyurcsány Ferenc el is fogadott. A miniszterelnök május 31-i hatállyal menesztette budapesti és az országos rendőrfőkapitányt, valamint a Rebisz vezetőjét is. – Index, május 20. vasárnap”

Ma ért véget egy kétnapos képzés a Coca Cola területi képviselőivel. Vagyis “piacfejlesztési tanácsadóival”, merthogy í­gy hí­vják őket. És ez valóban jobb név.

Nekünk baromi jó élmény volt, mert az elmúlt hónapokban főleg a Cola felsőbb vezetőivel talélkoztunk csak… a terepmunkát végzőkkel nem. Marha jó emberek jöttek össze ebbe a csoportba. Vidékiek és Budapestiek egyaránt.

Egyikük elmesélt nekem egy történetet.
Volt náluk néhány éve egy előadás, amit Erőss Zsolt tartott nekik. Zsolt az a magyar hegymászó, aki első magyarként jutott fel az Everest csúcsára. Ez nem kis teljesí­tmény. Személyét és tapasztalatait nyilván valaki a cégben hasznosnak és példáértékűnek vélhette a Kólások számára, ezért meghí­vta őt előadni.

Ami a területi képviselőben legjobban megmaradt ebből az előadásból, az az, hogy az Everestet megmászni szándékozó hegymászó nem sokra juthat a serpák nélkül. A serpák cipelik a felszerelést, ismerik a terepviszonyokat, az időjárást, és nem utolsó sorban kiváló mászók is.

A Colára lefordí­tva a serpa a területi képviselő. Bár könnyen átnézhetnénk rajtuk, hiszen a hí­rekben sem a serpákról, hanem a hegymászókról beszélnek. De az igazság az, hogy serpa nélkül nincs hegymászás az Everesten.

Aki elmesélte nekem ezt a történetet, azt is mondta, hogy kb egy évvel később saját főnökeinek beszélgetését kapta el véletlenül, akik épp viccelődtek, hogy ” … majd a serpák teljesí­tik az idei célt… haha.”

Ez megbántotta őt, vagy legalábbis nekem ez volt az érzésem, í­gy aztán a történetében a serpa szó is kapott egyfajta negatí­v í­zt.

Pedig az van, hogy ha én dolgoznék ebben a pozí­cióban, akkor nem azt szeretném, hogy területi képviselőként, vagy “piacfejlesztési tanácsadóként” gondoljanak rám. í“h nem! Ezek a szokásos vállalati közhelyek negyed annyi lelket, szí­vet vagy érzelmet sem képesek adni ennek a munkának, mint a SERPA kifejezés.

SERPíNAK lenni jobb mint vezérigazgatónak. SERPíNAK lenni rangos, fontos dolog. Még akkor is, ha éppen lenéznek, vagy átnéznek az emberen. Mert a serpa tudja, hogy amit csinál, anélkül nincs Everest.

Ha én lennék a piros kocsis ember, aki járom a boltokat, ott virí­tana egy Serpa matrica a kocsimon, és büszke lennék a munkámra.

Ezt a történetet meg köszönöm. A serpák vagányak. A serpák kalózok. A serpák királyok.

“€˘ Mihez képest?
“€˘ A Vas-Edényhez képest…

Az elemzésekkel kapcsolatban, amelyek ezen a honlapon megjelennek, föl lehet tenni a kérdést: minek alapján jelentjük ki, hogy ez vagy az a metakommunikációs megnyilvánulás erre vagy arra utal (mert olyasmit soha nem jelentünk ki, hogy ezt vagy azt JELENTI!!!).
Természetesen egy-egy megnyilvánulásból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Mai példánkban, Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bí­róság elnökének a metakommunikációját vizsgálva feltűnhet, hogy milyen szaporán pislog. í‰rdemes tudni, hogy nyugodt, “€žnormál”€ körülmények között, az emberek percenként tí­zet-tizenötöt pislognak. Aki ennél szaporábban pislog, az a szakirodalom szerint ezzel a feszültségét árulja el.
Annak a feszültségnek pedig nyilván van valami oka…
A másik véglet: valaki úgy állí­t valamit, hogy közben “€ža szeme se rebben”€…

Mármost – végignézve a beszélgetést – Lomnici Zoltán szapora pislogása önmagában semmiről sem árulkodik: végig a húsz perc alatt lényegében ugyanúgy pislog.
Arra viszont nagyon alkalmas ez a húsz perc, hogy a beszéddallam sávszélességét, a mondatok hosszát, a mondatok végén a letett pontokat, és nem utolsósorban a kézgesztusokat összehasonlí­tsuk a beszélgetés első illetve a második felében.
Egy mondat a második perc környékéről:

“€ž í‰vente több mint 400 ezer í­téletet hoznak a bí­róságok, 900 ezer nem peres ügyben határoznak, és a peres ügyek 86 %-a egy éven belül jogerőre emelkedik, zömmel azért, mert nem fellebbezik meg, a megfellebbezett ügyek kb. 50 %-ánál megváltoztató, vagy hatályon kí­vül helyező döntés születik, tehát bebizonyosodik, hogy a döntés téves, ez í­gy van a világon mindenütt.”€

A beszélgetés első tí­z percében jó pár hasonló terjedelmű mondat hangzik el, a letett pontok száma percenként egy-másfél – a szűk dallamsáv altató hatása vetekszik a legjobb nyugtató bogyókéval.
És egy idézet a tizennyolcadik perc tájékáról:

“€žA kritikáknak helye van. A kritikára szükség van. A bí­róság is tévedhet, erre rámutathatnak. Amit mi kérni szoktunk, hogy a mi álláspontunk, az eltérő véleményünk is jelenjen meg ezekben az anyagokban. Most is itt vagyok, elmondja a véleményét, felteszi a kérdéseit és én válaszolhatok, ez egy korrekt eljárás. Ennél többet nem kérünk. És természetesen a megbélyegzést, a szélsőséges megnyilvánulásokat egyetlen társadalmi csoporttal, í­gy a bí­rósággal szemben sem tartjuk helyesnek. Ebben egyébként nagyon következetes a nemzetközi bí­rói társadalom.”€A fenti szövegben a letett pontok 2-10 másodpercenként követik egymást. A beszélő itt nagyon összeszedett, céltudatos benyomást kelt. És figyeljük meg a gesztusokban a kontrasztot! Az első tí­z tizenkét percben jószerivel csak a balkezével ismételgeti ugyanazt az egyirányú, felfele tenyeres gesztust. í–nmagában ebből a megnyilvánulásból nem vonhatunk le messzemenő következtetést, de feltűnő, hogy körülbelül a félidőben a gesztus iránya megváltozik, attól kezdve gyakorlatilag csak lefele tenyeres gesztusok vannak, méghozzá egyre változatosabbak! Nézzük csak meg a beszélgetés vége felé, milyen kézmozdulatokat használ ennél a szövegnél:

“€žAz Európai Emberi Jogi Bí­róság, a strasbourgi kimondta, hogy a bí­rók, bí­rósági tisztviselők esetén másképp kell eljárni, meg kell védeni őket, az alaptalan támadásoktól, mert nem képesek védekezni…stb”€

A változatos kézmozdulatok azt a benyomást keltik, hogy LZ itt “€žkézben tartja a dolgokat”€. Ezektől a gesztusoktól visszatekintve az első félidő gesztusai mintha azt üzennék: “€žne bántsanak, én csak egy szegény kis legfelsőbb bí­rósági elnök vagyok…”€. Feltételezzük, hogy ez nem szándékos üzenet volt.
Ebben a dolgozatban tudatosan nem taglaljuk a beszélgetés tartalmi részét, bár nyilván van összefüggés a mit és a hogyan között.
Az összefüggés nyilván meglehetősen bonyolult.
A közszereplőknek azonban tudniuk kell: a laikus néző hajlamos lesz leegyszerűsí­teni. Ezért nem szabad elhanyagolni a metakommunikációs üzenetek jelentőségét.

készí­tette: Dezsényi Péter (BKI)

Az utóbbi hetekben reflektorfénybe került a szóvivői szakma főként Demcsák Zsuzsa kormányszóvivői posztra való felkérése, majd visszalépése ürügyén. Szóvivők nem csupán a közszférában, hanem a vállalatoknál is dolgoznak. Két céges szóvivőt kérdeztünk munkájuk nehézségeiről, kihí­vásairól, egy átlagos vagy átlag feletti munkanapjukról. Amint kiderül: a szóvivőség jó előiskolája az újságí­rói munka.
Az ideális szóvivő magasan képzett, gyors észjárású, megnyerő, hiteles, és ismeri a média mechanizmusának működését, annak í­rott és í­ratlan szabályait. Ha kell, hajnali ötkor kel, hogy válaszoljon az újságí­rói kérdésekre. Sajtótájékoztatókat tart, reagál a vádakra. Vajon csak ennyiből áll a munkája?

Fogyaszthatóvá teszik az információkat
Mint kiderült, egy szóvivő feladatai ennél jóval sokrétűbbek. “Időm nagy részében a cégvezetés által megfogalmazott üzeneteket próbálom mindenki számára fogyaszthatóvá tenni, és oly módon becsomagolni, hogy abból hí­r születhessen.

Ha egy új beruházás van készülőben és már a paraméterek is ismertek, akkor először az információhalmazból kiválasztjuk, amit el akarunk juttatni a sajtónak. Például hogy hol valósul meg, mennyibe fog kerülni, illetve hány munkahelyet teremtünk általa. Ezután az információkat feldolgozzuk, hogy azok emészthetőek legyenek. Majd kiválasztjuk, milyen módon – sajtóközlemény, sajtótájékoztató – kommunikáljuk azt a média képviselőinek” – avatott be Lőre Péter, a győri Audi Hungaria Motor Kft. szóvivője.

Figyelik a hí­reket
“Emellett minden reggel elolvasom a magyarországi gazdasági környezet alakulásáról szóló hí­reket. ítböngészem a politikai témájú, illetve a járműipar szereplőiről szóló cikkeket. Természetesen megnézem azt is, mit í­r a sajtó az Audi által gyártott termékekkel kapcsolatban” – tette hozzá.

A menedzsment segí­t
“A gördülékeny munka érdekében a menedzsment nap mint nap elküldi számomra a lényeges vagy lényegesnek vélt információkat. A csapatom feldolgozza, csoportosí­tja azokat. í‰n pedig kiválasztom, hogy azokból kinek mit adok át. így tudok naprakész lenni és azonnal reagálni a megkeresésekre” – mondta el.

Lőre Péter egyébként – sok más szóvivőhöz hasonlóan újságí­róként kezdte pályafutását. “Felsőfokú tanulmányaim befejeztével újságí­róként kezdtem el dolgozni a győri Kisalföld napilapnál. Két év után váltottam, és a győri Audi Hungaria kommunikációs osztályán helyezkedtem el. Röviddel ezután felhí­vták a figyelmemet: pályázhatok a szóvivői posztra. Gondolkodás nélkül beadtam jelentkezésem” – mesélte.

Előny az újságí­rói múlt
Hasonló múltról számolt be Edelényi Gábor, a Base Kft. szóvivője is. “A munka elvállalása előtt 42 évig operatőrként, majd szerkesztő-riporterként dolgoztam a Magyar Televí­zió Hí­radójánál. A repülés mindig is foglalkoztatott, a pilóta jogosí­tvány megszerzése után pedig az életem szerves részévé vált. Számos anyagot készí­tettem a témával kapcsolatban, az évek során megismertem a hazai repülős társadalmat, többségükkel baráti kapcsolatot alakí­tottam ki” – tájékoztatott Edelényi Gábor.

Ő is azonnal igent mondott
“E kapcsolatoknak köszönhetően jutottam el a szóvivői pozí­cióig. Ismerőseim között tudhattam ugyanis Lévai Gizella válogatott vitorlázó repülőt, a Base Kft. társtulajdonosát is. Gizella tisztában volt repülés iránti szenvedélyemmel, tudta, hogy ismerem a sajtót, annak működését, és ami még fontosabb: a helikopterüzemeltetés, illetve a repülés egészen bonyolult és a külső szemlélő számára elég nehezen érthető í­rott és í­ratlan szabályait is. í‰pp ezért döntött úgy 2005 decemberében, hogy felkér: legyek a cég szóvivője. í‰n azonnal éltem a lehetőséggel, és elfogadtam a pozí­ciót” – mondta el.

“Rögtön a mélyví­zben találtam magam, hiszen akkoriban a vállalat egy elég zűrös korszakát élte: a cég üzemeltette az Országos Mentőszolgálat valamennyi légi járművét. Az OMSZ viszont nem volt megelégedve a szolgáltatással, különböző vádakkal illették a vállalkozást” – részletezte Edelényi Gábor.

Munka hajnali öttől este hétig
“A háború a nyilvánosság előtt zajlott. Folyamatos szócsatát kellett ví­vnom a mentőszolgálat szóvivőjével, úgy, hogy szemtől szembe nem is találkoztunk. Naponta többször kellett azonnal reagálnom a bennünket ért vádakra. Hajnali öttől este hétig kisebb kihagyásokkal interjúkat adtam, egyik stúdióból a másikba rohantam. Mindezt úgy, hogy tí­z napom volt felkészülni a cégből és kitalálni: hogyan tudom a bonyolult jogszabályi hátteret fogyasztható formában kommunikálni a sajtó munkatársainak” – tette hozzá.

Kórházba került, de megérte
Mint Edelényi Gábor elmondta: a vita idén csendesedett le. “Jelenleg nyugodtabb korszakunkat éljük, persze ezzel a feladataim nem szűntek meg. Most a cég jó hí­rnevének megtartásán dolgozom, PR és reklámtevékenységet végzek. Természetesen ugyanúgy a munkám része az újságí­rókkal való kapcsolattartás, ahogy a közvélemény tájékoztatása is” – tájékoztatott

“A szóvivői munkára vágyóknak egyébként nem árt tudni: bár valóban rendkí­vül izgalmas és érdekes, azonban rengeteg stresszel is jár. Olyannyira, hogy én például tavaly januárban kórházba is kerültem. A munka teljes embert kí­ván, folyamatos koncentrációt igényel. Mellette nem igazán jut idő semmire. Viszont kárpótol mindezért a sikerélmény, amikor sikerül meggyőzni a közvéleményt – vagy néha a saját vezetőinket – a mi igazunkról, és mindeközben a cég imidzsén sem esik csorba” – véli a szóvivő.

Forrás: Telkes Tanácsadó Zrt. honlapja. (A cikk Oroszi Babett í­rása)