Pokorni Zoltán gólpasszt kapott, és ahelyett, hogy belőtte volna, ziccert adott az ellenfeleknek.

Egy elszúrt helyzet után magyarázkodni természetesen kellemetlen feladat – az M1 október 4-i Az Este című műsorában ezzel kellett megbirkóznia a politikusnak.

Egy évvel ezelőtt, a Magyar ATV-ből történt nevezetes kivonulásakor a műsor elejétől kezdve voltak arra utaló jelek, hogy PZ ’valamire’ készül. Az akkori műsorvezető nem volt kellőképpen JELEN, hogy időben lereagálja ezeket a jeleket, Pokorni viszont nem volt kellőképpen felkészülve arra, hogy a konkrét szituációban hogyan valósítsa meg demonstratív lépését.

A politikus most szemmel láthatóan felkészültebben jött a stúdióba – igaz, a látványos kivonulás a mostani helyzetben szóba sem jöhetett. PZ céltudatosságát jelzi, hogy mondatai 77%-ának végén leteszi a pontot, ami paraverbálisan azt üzeni, hogy a beszélő „tudja, mit akar mondani”. A mondatvégi szemkontaktusok aránya már csak 51%, ami azt jelzi, hogy beszélgetőpartnerére már kevésbé nyitott. A két százalékarány közti eltolódás metakommunikációs szinten némileg agresszív benyomást kelt. Ezt erősíti, hogy Pokorni a szavak szintjén is már a második mondatában a ’legjobb védekezés a támadás’ taktikáját alkalmazza:

„…azt elfelejtette Ön, vagy a stábja, vagy a magyar közszolgálati televízió elmondani, hogy én miért tartottam ezt fontosnak a tegnapi sajtótájékoztatón.”

(Aki csak egy kicsit is követi a hazai politikai adok-kapok-ot, az nem tud nem képben lenni a Zuschlag-ügy nyomán kibontakozott a korrupciós botrány összes elágazásával, és Az Este műsorát igazán nem lehet azzal vádolni, hogy ne foglalkozna a témával szinte minden este.)

Természetesen, ha valaki saját igazának tudatában támadja ellenfelét, aki aztán egy hirtelen fordulattal őt ’ülteti a vádlottak padjára’, – ez meglehetősen abszurd érzést kelthet bárkiben, és érthető, ha ettől kissé felszökik az adrenalin-szint. Ehhez képest Pokorni nagyjából és egészében viszonylag összeszedetten ismertette ’maga-mentségét’ és álláspontját.

De vajon mire elég az „ehhez képest”? Pokorni utolsó kérdésre („Hajlandóak lesznek ötpárti egyeztetésre a hét ponttal kapcsolatban?”) adott válaszának felütése a balkézre támaszkodó, félrehajtott fejjel, elkalandozó tekintettel, a „Peeersze…” ironikus dallamával azt a benyomást kelti, hogy a hajlandóságban nem lesz köszönet.

Miért baj ez?

Mert nem kongruens.

A kongruencia fogalma a geometriában ’azonosságot’, ’egybevágóságot’ jelent. A kommunikációban pedig azt, hogy a különböző kommunikációs csatornákon ugyanaz az üzenet érkezik – szavak és a metakommunikáció fedik egymást. A kongruencia a HITELES kommunikáció alapja. Egy politikusnak pedig a hitelesség a legfőbb kincse.

Micimackótól tudhatjuk, hogy egy perccel azelőtt, hogy megtörtént a baj, még nem volt semmi baj. A szerdai sajtótájékoztatón (amikor még „nem volt semmi baj”) Pokorni tagoltan, nyugodtan mondta:

„PONTOSAN FOGALMAZZAK: AMIKOR MÓDOM VOLT IRÁNYÍTANI EGY TÁRCÁT, AKKOR EZT LÁTTAM.”

A mondat végén leteszi a pontot – viszont elkapja a tekintetét: lehet, hogy nem is LÁTTA… De akkor vajon minek kellett kihangsúlyozni, hogy most PONTOS FOGALMAZÁSra törekszik? Csütörtökön – további pontosítás – már csak HALLOTT valami minisztériumi legendát. A szerdai és a csütörtöki üzenet nem fedi egymást. Hazai politikusaink jelentős részének vannak gondjai a kongruenciával, és ez alól PZ sem kivétel.

Mindennek azért van jelentősége, mert PZ és az ellenzék stratégiája arra épül, hogy a kormányon lévők „hitelüket vesztették”.

Egy HITELTELEN kormánnyal szemben valódi alternatívát viszont csak egy HITELES, vagyis KONGRUENS ellenzék jelenthet.

Az úniós pályázati pénzekkel kapcsolatos korrupció kivédésének esélyeiről faggatta Az Este műsorvezetője Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési minisztert. Az aktuális események fényében nem éppen nyerő indulási pozíció a miniszternek, aki egyébként általában a jelenlegi kormány egyik legjobban kommunikáló tagja.

A miniszter nyitott tartással ül a beszélgetés elején, de a konkrét kiskunhalasi ügyre vonatkozó első riporteri kérdésre összefogja a kezeit, mintegy „védőkorlátot” vonva maga elé. A korlát nem szoros, van, amikor csak az ujjvégek érnek össze. Ám hogy mégiscsak volt némi védekezési funkciója, az abból érzékelhető, ahogy nyit a következő (felelősséget elhárító) mondatnál:

„… itt valamilyen bűncselekmény vagy legalábbis annak a kísérlete történt meg. Egyébként hadd mondjam el, egy olyan ember által, aki nem része az uniós fejlesztési intézményrendszernek.”

Ettől kezdve viszont végig nyitott a tartása, és a gesztusok oldottak, többségükben aszimmetrikusak és változatos irányúak, ez ’alapjáraton’ nyugodtságra enged következtetni. Ami ezen túl még utal arra, hogy nincs igazán csúcsformában, az a beszélgetés alatt lényegében végig és viszonylag sűrűn előforduló pici nyelvbotlások sorozata, és az első mondatok végén a lekerülő pontok bátortalansága.

Egyébként viszont JELEN van a beszélgetésben, és kifejezetten asszertív. Végig beszélgetőpartnere szemébe néz, tekintete azonban nem szúrós és nyomasztó, mert viszonylag gyakran pislog. A pislogás viszont azért nem kelt feszült benyomást, mert a fej kifejezetten kötetlenül mozog, a jó helyen képzett hang is oldottságról árulkodik, és a beszéddallam-sáv a visszafogott hangerő ellenére viszonylag széles – mindez így együtt nyugodt és magabiztos ember képét sugallja.

Látványos erőlködés nélkül, mégis tisztán artikulál, ami azt sugallja, hogy a beszélő azonosul a saját szavaival, egész személyiségével képviseli azt, amit mond. A beszélgetés második részében a mondatvégi pontok kifejezetten könnyedén a helyükre kerülnek – BG céltudatos: tudja, miről beszél.

Érdemes leszögezni: a „talk” és a „walk” – vagyis az, ahogyan valaki kommunikál, és ahogyan cselekszik – nem fedik egymást mindig és feltétlenül, ezért mindig ajánlatos óvatosnak lenni. (Bár tágabb értelemben a cselekvés is kommunikációnak tekinthető).

De mindenesetre: aki a kommunikációs helyzetekben kongruens és JELEN VAN, az szinte automatikusan bizalmat ébreszt az emberekben: megvan a remény arra, hogy a cselekvés is illeszkedik a szóhoz.