Tegnap ígértem, hogy egy gondolat erejéig visszatérünk a szemléltetőeszközök használatára a prezentációkban.

A helyszín – mint tegnap – megint a TED konferencia, az előadó viszont ezalkalommal Tim Brown. A kreativitás és a játszás közti erős kapcsolatról mesél.

Tim a világhíres IDEO nevű cég CEO-ja. Az IDEO-t mindig akkor veszem elő egyébként, amikor példát keresek olyan cégekre, amik borotvaéles pontossággal képesek megfogalmazni, hogy mivel foglalkoznak.

Esetükben: “IDEO HELPS COMPANIES INNOVATE THROUGH DESIGN”

vagyis: Az IDEO cégeknek segít innovatívvá válni a dizájn segítségével.

Gyenge fordítás, de a lényeget visszaadja. Néhány napja példaként hoztam egyik fejlesztésüket a halva született ötletek c. írásban. Szolgáltatásaik messze nem csak termékekre, hanem egyre gyakoribb esetekben szolgáltatásokra is kiterjednek.

De vissza Tim Brown-hoz, aki Bill Gatesnél is nagyobb trükköt vetett be. Az ugye hamar kiderül nézve az előadást, hogy Tim az első perctől bevonja, “megdolgoztatja” közönségét. Rajzolási gyakorlattal kezd, majd jön valami, amire senki sem számít.

A FINGER BLASTER.

Érdemes megnézni az egész előadást, de bizonyára siettek, úgyhogy elárulom, hogy a lényeg 5:30-tól van.  A tegnapi írással ellentétben – amiben lelőttem a poént – meghagyom a meglepetést az olvasónak.

Az előadásról készült szemléltetőábrát is berakom ide, mert remek összefoglalója a 26 percnek. A képre kattintva nagy méretben élvezhető az ábra.

Prezentációs lecke Bill Gatestől? Jó felütés, mi?

Ha Szilkon Völgy, és prezentáció, akkor 10-ből 9-szer Steve Jobsra szoktak hivatkozni.

Letisztultabb és sokkal hallgathatóbb előadásokat tart.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az unalmas, száraznak tartott Gates ne tudna előállni néha valami zseniális húzással. Mai rövid írásom apropója egy ilyen húzás.

Most ért véget a híres TED konferencia. Az idén Palm Springsben tartott 5 napos összejövetelre hagyományosan a világ legérdekesebben gondolkodó embereit hívják meg, akik legfeljebb 30 perces előadásaikban  szakterületük legújabb felfedezéseit ismertetik.

Bill Gates “ügye” az utóbbi években a harmadik világ problémáinak megoldása lett. Természetesen előadásában is ezekről a problémákról beszélt.

Többek között a maláriáról. Arról beszél, hogy bár a világ több mint felét érinti súlyosan a malária – probléma, a világ mégis jóval több pénzt fektet a kopaszodás elleni gyógyszerekbe.

Mellette egy asztalkán furcsa, üvegkupolás tárolótégely. Innen csak idézem őt:

-”Namost… a maláriát a szúnyogok terjesztik, és hoztam is néhányat… itt vannak.” Ezen a ponton odasétál az asztalhoz, és egy laza mozdulattal felemeli az üvegbúrát, a szúnyogok pedig szétrepülnek az auditóriumban.

Hoppá!

-”Not only poor people should experience this.” (-”Ne csak a szegény emberek tapasztalják meg a maláriát.”) mondja.

A teremben ülők egy másodpercre elbizonytalanodnak, nevetgélnek, de inkább zavarban vannak. Mi van, ha tényleg megcsípi őket az egyik?

Bizonytalan tapsolás következik…

Aztán persze jön a poén: -”Ezek a szúnyogok nem fertőzöttek”.

A közönség fellélegezhet.

Amit érdemes megtanulnunk az esetből, az, hogy milyen hallatlan ereje van egy váratlan fordulatnak, méginkább egy kézzelfogható szemléltetőeszköznek az előadásban. Gates húzása egyszerre váratlan, meglepő és figyelemfelkeltő. A legfontosabb pedig, hogy ezzel a húzással sikerült minden jelenlévőt a probléma részesévé tennie.

Következzék az előadás… (az ominózus eset valahol az 5-ik percnél található):

Holnap mutatunk egy másik TED előadást, amin hasonlóan a maihoz, előkerülnek bizonyos szemléltető eszközök, tárgyak. Hatalmas erőt kölcsönözve az adott beszdének.

Ha bekapcsol a kamera, vagy “felmegy” a függöny, sokan képtelenek lazán, oldottan mozogni. Ez Valentino Rossi kapcsán jutott eszembe.

Aki nem ismerné Rossit, ő a nagyköbcentis motorversenyek Michael Schumacherje. Mindent megnyert, amit az 500-asok kategóriájában meg lehet nyerni… van, amit többször is.

Azt gondolhatnánk, hogy sem a kamera, sem a nyilvános szereplés nem okoz neki gondot, hiszen a szereplés jópár éve része a mindennapjainak.

Nem egészen így van.

Pont a minap mesélte Mária (Intézetünk alapítója), hogy az angol királyi család tagjainak első leckéi közt szerepel, hogy az arcukhoz soha, semmilyen körülmények közt nem nyúlhatnak nyilvánosság előtt. A száj vagy arc érintése mindenképpen negatív hatással van a benyomásra (például azt üzenheti, hogy a beszélő zavarban van, titkolnivalója van, vagy nem mond igazat.)

Rossi valószínűleg nem hazudik, és nincs is titkolnivalója.
Viszont zavarban van.
Senki sem tanította meg neki, mit tehet ellene.

Nézzétek csak meg, hogy hányszor, és milyen komikus, amikor az orrához, füléhez, nyakához, lábához nyúl.

Érdekes persze az is, hogy vannak általunk “ikonikus gesztusnak” nevezett kézmozdulatai is.  Ezek a történetet és a mesélőt is segítő gesztusok, amelyek a térbe rajzolják, megmutatják a beszéd témáját. Hirtelen – néhány másodpercre – nem is látszik a zavara.

Rossi akkor produkál feszültségüzeneteket, amikor a riporter kérdést intéz hozzá. Amikor már válaszol, karja és keze szépen segíti kommunikációját.

Aztán valahol a harmadik perc környékén összekulcsolja a karját, és onnantól végig ebben a “védekező” pozícióban marad. Úgymond “rátalál” egy számára kielégítő, a néző számára viszont távolságtartó, elzárkózó pozitúrára.

Itt van a videó verzió (elég az első 3 percet megnézni):

VALENTINO ROSSI – Lám… még ő is feszült from Stipistop Video on Vimeo.

Ha én lettem volna a rendező, az első percnél leállítom a felvételt, és Rossi kezébe adom a sisakját. Azonnal “feladatot” kap a két kéz, miközben arra is lehetőség marad, hogy az egyik a későbbiekben gesztikuláljon… segítse a történet és válaszok “mesélését”.

Később pedig megtaníttatnám neki kollégáimmal, hogy az a pozíció, amivel indított (karok lazán a test mellett) ha hülye érzést is kelt benne, teljesen renben van.

Persze ilyen helyzetben mindenki úgy érzi, végtagjaival muszáj valamit kezdenie. Ez még az evolúció korai szakaszából jön. A kezünkkel a legnehezebb kezdeni valamit, hiszen szinte reflex-szerűen próbáljuk védeni belső szerveinket, valahányszor külső fenyegetést érzünk. Márpedig a nyilvános szereplés ilyen.

De még ha kényelmetlennek és idegennek is tűnik a laza, oldott állás, leengedett karral, érdemes megpróbálni. Ha nem megy, akkor akár az egyik kézbe vett toll, vagy éppen egy sisak is sokat segíthet azokon, akik Rossihoz hasonlóan  nehezen tudják kordában tartani végtagjaikat.

Apropó: legközelebb a lábakról mesélünk majd.

Milyen ereje van ennek a szónak.

Nem csak a hazai, de még az amerikai politikai klímában is.

A videóban Obama Elnök arról beszél, hogy Tom Daschle egészségügy-miniszteri jelölése hiba volt. Daschle szenátorról kiderült ugyanis, hogy korábban nem fizetett be 120 ezer dollár adót. A felelősségét firtató kérdésre adott válasza:

“Nézze… a kampányom alapvetően arról szólt, hogy megváltoztassam Washingtont, hogy rendbe rakjam a “politikát”. Nem akarok olyan üzenetet küldeni az amerikai emberek felé, amiből azt látják, hogy két mérce létezik. Egy a hatalommal bíró embereknek, egy pedig az átlagos, mindennap dolgozó adófizető polgárok mércéje.

Hiba volt, elszúrtam. Felelősséget vállalok érte, helyre fogjuk tenni a hibát, és figyelünk rá, hogy ne forduljon elő mégegyszer.”

Rövid, lényegretörő, szokatlanul őszinte megnyilatkozás.

Azt akartam zárógondolatként megfogalmazni, hogy milyen messze vagyunk ettől a stílustól. De elnevettem magamat, mert rájöttem, hogy ez egyszerűen nem igaz. Borzasztóan közel vagyunk hozzá. Egyetlen fecske kell hozzá. Amerikának Obama volt a nyarat csináló fecskéje. Kitartással, és fegyelemmel haladt előre, és kezdenek mutatkozni az eredmények.

Hogyan kell egy ötletet úgy elmesélni kollégáinknak, főnökeinknek, hogy az megvalósuljon?

Sehogy.

(Photo: Felipe, at Flickr.)

Az első lépés ugyanis felismerni, hogy ha csak ötletünk van, nincs semmink.

Hányan panaszkodtak már neked ismerőseid közül egy tea mellett:
-“Te, képzeld, nálunk olyan hülye a főnökség… mondtam nekik ezt az ötletet, meghallgatták, de semmit nem fognak kezdeni vele, pedig tényleg tök jó az elgondolásom.”

Ismerős mondatok; megnyugtató arra gondolni, hogy a “VEZETŐSÉG” tényleg hülye. Főleg, ha az ötlet valóban jó, mégsem kezdenek vele semmit.

Bármilyen kiábrándító is: igazuk van.

Ajánlunk egy másik utat.
Keményebb meló, de jóval nagyobb sikerrel kecsegtet.

ELSŐ LÉPÉS: GONDOZÁS
Ha van egy ötleted, gondozd, ne “meséld”. Egy magból sem lesz feltétlenül növény. Ahhoz először el kell ültetni, locsolni kell, és figyelni, hogy elegendő napot kapjon.

Gondozás alatt sokmindenre gondolhatsz, az ötleted természetétől függően. Lényeg, hogy ne elégedj meg azzal, ami ismerőseidet panaszkodásra sarkallja. Nekik nincs semmijük, csak egy ötletük.

A te feladatod, hogy gondolatban öntözd, formáld, alakítsd az ötletedet. Meg leszel lepve, hogy néhány napos pihentetetés után hány és hány gyenge pontját fogod felfedezni. Ezekre fókuszálj… tedd rendbe őket.

MÁSODIK LÉPÉS: PROTOTIPUS, DUMMY
Ha van ötleted, és már érlelted is magadban, a következő lépés a “PROTOTIPIZÁLÁS”. Szörnyű szó, hívhatjuk akár DUMMY készítésnek is. Megint ötletfüggő, de hamar rájössz, hogy a legelvontabb ötletet is rajzba, gipszbe, modellbe lehet önteni. És kell is.

Ez itt egy prototipus, és a késztermék képe a világ leghíresebb innovációs dizájn cégétől, az IDEO-tól. Egy orvosi műszer modellje, amit ötletelés közben, irodaszerek egymáshoz celluxozásával készítettek. Rozoga darab, de kézzelfogható. A fejlesztésben résztvevő orvosok azonnal pozitívan reagáltak a pisztolyt formáló orvosiműszer ötletére, ami néhány hónappal később meg is valósult (második kép).

Ha egy működő dummy van a kezdeben, az ötleted egyszer csak kézzelfoghatóvá, kipróbálhatóvá válik. Ez újabb információkat ad az ötlet gyengeségeiről, erősségeiről, de csinál valami fontosabbat is. Hihetőbbé teszi az ötletedet a külvilág számára. Hiszen lám, már nem csak szavak formájában létezik, hanem kézzel is fogható. Tehát elhihetjük, hogy “meg lehet csinálni”.

Ezen a ponton már óriási a késztetés, hogy rohanj a főnökhöz, kollégákhoz. Hogy elkápráztasd őket azzal, amid van. Nem szabad.

Haladunk, és már ezen a ponton is hatalmasat fejlődtél a “panaszkodókhoz képest”, de ha tényleg az a fontos, hogy az ötletet elfogajdák a többiek, mi több, higgyenek benne, akkor titokban kell tartanod, és dolgoznod kell rajta tovább.

HARMADIK LÉPÉS: ZÚZDA, ÚJRAÉPÍTÉS
Ugyanis arra is rájössz majd hamar, hogy a dummy, amit építettél, nem jó. Sokan ezen a ponton adják fel, de te ne tedd. A jutalom a kitartásodért kárpótol majd. Zúzd össze amit építettél, mert a szíved mélyén már tudod, hogy rengeteg gyenge pontja van. Ne sajnáld.

Láss hozzá ismét, és építs egy szebbet, egy jobbat, egy kézreállóbbat. Ha megvagy, ünnepelhetsz.

NEGYEDIK LÉPÉS: SZÖVETSÉGESEK GYŰJTÉSE
A Munka fele már mögötted van. Most viszont – ha el akarod kerülni az ötleted gyors bukását – meg kell győznöd a többieket. A “többiek” még most sem a főnökeidet jelentik. Kezdetben elég, ha két – három kollégádat győzöd meg, hogy álljanak melléd.

Meg lesznek lepve, hogy ilyen sokáig titokban tartottad, amin dolgozol. Ha ügyesen adagolod az ötletedet, minden mondatod egyre jobban lelkesíti majd őket. Amikor pedig előhúzod a rejtekhelyéről a prototípust, leesik az álluk. Most először elhiszik, hogy amit kitaláltál, nem csak szavakból, hanem valódi tettvágyból, és érett elképzelésből áll. A szövetségeseid lesznek.

ÖTÖDIK LÉPÉS: MÉGNAGYOBB TITOKTARTÁS
Egy nagyobb szervezeten belül is elég három-négy ember, aki már elkötelezettje az ötletednek. Arra viszont továbbra is ügyelnetek kell, hogy titokban dolgozzatok. Ha kiszivárog valami, azonnal akad majd nyolc ellenlábas, aki azt fogja bizonygatni nektek, hogy az ötlet miért van eleve halálra ítélve. Vagy azért, mert maguk is elbuktak már ötleteikkel, vagy mert egyszerűen irigyek.

HATODIK LÉPÉS: ÚJABB PROTOTÍPUS, UTOLSÓ SIMÍTÁSOK
Mindeközben a három-négy fős csapat, akik frissen csatlakoztak hozzád, hamar újabb hibákat, réseket fedez majd fel az ötleteden. Ezeken javítanotok kell, a réseket be kell tömnötök.

És ha ide is eljutottatok, akkor végre kimondhatod: “van egy ötletem”. Meg fogják hallgatni, amid van, kézbe tudják venni a portotípusát az elképzelésednek, és ha kételkednének is, van melletted három ember, aki szenvedélyesen hisz az ötletedben.

MIT NYERHETSZ? MIT VESZÍTHETSZ?
Veszíteni semmit sem veszíthetsz. Megpróbáltad, és már ebből rengeteget tanultál, függetlenül a végeredménytől. Ha vsizont elfogajdák az ötletedet, akkor további kemény munka vár rád, de ne sajnáld. Elsősorban magadért tetted, nem a cégért. Közben három kollégádnak visszaadtad a kedvét a munkához, a főnökeid pedig felfigyeltek rád, pedig korábban nem sokat adtak a szavadra.

Ha ezt a javaslatot az egész ország megfogadná, valószínűleg élhetőbb, tevékenyebb, és eredményesebb hellyé válna Magyarország. Mindezt azért írtam le, mert ez a megközelítés bár nem “kommunikációs fogás”, mégis kommunikáció. Egy ötlet átadása másoknak.

Kommunikációs Intézetként pedig felelősségünk nem csak a “szoftverre”, hanem a “hardverre” is ki kell hogy terjedjen.

Ti hogy látjátok? Szerintetek is gyengén muzsikálunk ötleteink keresztülvitelében? Vagy esetleg fejétől bűzlik a hal, és nem velünk van a baj? Kommentálni regsiztráció nélkül is egyszerűen tudod a cikket. Ha van véleményed, egészítsd ki vele az írást itt, a cikk végén.