barra

képzés

CQ teszt

blog

Ügyfelek

FOR ENGLISH SPEAKERS

Keresés

Csatlakozz…

RSS

Archívum

archívum [2009. március]

 

Rengeteg munka nélkül nincs eredmény…

Szilagyi Mihaly 2009. március 31.

Kezembe akadt minap egy újabb “céges újság”, a MAMMUT Bevásárlóközpont magazinja. Nem sok bizalommal vettem a kezembe, de így utólag örülök, hogy átlapoztam, különben kevesebb lennék néhány Kemény gondolattal.

Vele, vagyis Kemény Dénessel készült ugyanis a lap számára egy hosszabb interjú.

Számtalan olyan ügyfelünk van, aki vezető beosztásban másokat irányít, és rendre kiderül, hogy ebben ők is (és tulajdonképpen mi is) a mai napig tanulunk/tanuljuk azt, hogy mi fán is terem a jó vezető.

Egyáltalán mi az, hogy jó vezető?

Az egyik ismérve biztosan az eredményesség, és ebben Kemény Dénes vitathatatlanul jó. Ezzel, és néhány egyéb dologgal kapcsolatban fogalmaz meg jó gondolatokat a beszélgetés során, amiket alább gyűjtöttem csokorba, első helyen kiemelve a számomra legfontosabb mondatát:

“A csapat azért lett egységes és eredményes, mert elfogadták azt az alapfeltételt, hogy rengeteg munka nélkül nincs eredmény.”

“Lehet valakinek három diplomája, de ha önző, nincs helye nálunk.”

“Mindig az a meghatározó, hogy a csapatnak mi a legjobb.”

“A lényeg, hogy kivel vagyunk jobbak, és nem az, hogy kivel vagyok jóban.”

“Minden játékos önálló egyéniség, másfajta figyelmet, törődést, gyakran másféle hangot kíván.”

“Az Önzetlen összefogás hegyeket képes megmozgatni.”

Nem nagy gondolatok ezek, de kinek-kinek (vezetési rutinjától függően) hasznos alaptételek vannak köztük, amikre alkalomról alkalomra jó emlékeztetni magunkat.

 

Hogyan nem lett Tomcatből geci (Tomcat és Mérő László vitája)

Szilagyi Mihaly 2009. március 23.

Tomcat és Mérő László vitatkoztak a hétvégén a Millenárisban. Igazi érveléstechnikai vadászmező a 60 percnyi beszélgetés, amit a Rasszizmus Elleni Világnap alkalmából szerveztek.

A felvétel publikus, itt hallgatható meg mp3 verzióban.

Pár szó erejéig beszélgettünk is róluk ma az Intézetben, és mindannyian egyet értettünk abban, hogy Tomcat nagyon okos, jó vitapartner. Ha fogást találnak rajta, mint a kishal, azonnal kicsúszik a fogásból, viszont minden labdát lecsap, az ellenfél minden hibáját azonnal kihasználja. Elég az első pár mondatát meghallgatni a beszélgetésben… azonnal kiderül, hogy vág az esze, mint a borotva.

De a legszebb nem ez, hanem Mérő László régi írása… amit jóval korábban vetett papírra ennél a beszélgetésnél. Ez olyan jópofa írás, hogy egy az egyben bemásolom… derüljön csak ki, hogyan nem lett Tomcatből a hétvégén “geci”.

tovább…

 

Amit Patton tábornoktól tanulnunk érdemes.

Szilagyi Mihaly 2009. március 17.

Miért akad meg a szemem ezen a Patton idézeten? Mert hetek óta ez jut eszembe, amikor este híradót nézek. És mivel a kollégáimnak is ez jut eszébe (ez számtalan korábbi bezsélgetésünkből kiderült már), merem mondani, hogy ez a bejegyzés az ő véleményüket is tükrözi.

Évekkel ezelőtt tartottuk az első kríziskommunikációs képzésünket egy nagy gyógyszeripari multi vezetőinek. Én akkor – a képzésre készülve – tanultam meg egy életre, hogy krízisben őszintének kell lenni (amennyire ez lehetséges), kommunikálni kell (gyakran, röviden, lényegretörően) és cselekedni kell (amit éppen a fenti idézet magyaráz). Obama tudja ezt. A mi politikai elitünk (kormányfüggetlenül) nem tudja ezt.

Pedig a jelenlegi helyzet kielégíti a válság fogalmát. Patton pedig megmondta.

 

A nevetésről…

Szilagyi Mihaly 2009. március 9.

Jeff Bezos az Amazon.com kitalálója, alapítója, tulajdonosa, és CEO-ja egyszemélyben. És egyben a világ leghülyébben nevető cégvezetője is. De ez pozitív kritika, mert egy ilyen állandóan mosolygó, és sokat nevető főnöknek jó dolgozni. Emlékeztessen ez a két videó a mosolygás és a nevetés jótékony hatására:

NEVETÉS (SZÖVEG NÉLKÜL)

Váš prohlížeč nepodoporuje Flash stáhnětě jej.

NEVETÉS (SZÖVEGGEL)