Hallották már a címadó furcsa szót? Mert én egészen a közelmúltig nem.

(Egyébként valójában, így írják: Pecha Kucha) Szóval a Pecha Kucha egy mára már nemzetközivé fejlődött nyitott fórumféleség, kortárs építészeknek, designereknek. Egy olyan fórum, ahol találkozhatnak egymással, a közönségükkel, és ahol bemutathatják művészetüket a nagyvilágnak.

Csakhogy. A szerveződés ötletgazdái (akikről mindjárt többet is megtudhatnak) szerették volna megkímélni önmagukat és embertársaikat a rétestésztaként nyúló, gyakran érthetetlen, „magasröptű”előadásszörnyektől, ezért létrehozták a 20×20-as szabályt: minden előadó pontosan 20 power point diát mutathat be, és mindegyikről éppen 20 másodpercet beszélhet. Ez előadónként 6 perc 40 másodpercet jelent. Csalás kizárva, mivel az előadóknak előre el kell küldeniük a diákat, és az irányítás innen kezdve nem az ő kezükben van. Húsz másodperc után, ha tetszik, ha nem, jön az újabb.

Eddig ez a legremekebb kommunikációs önképzési lehetőség, amit el tudok képzelni. Gondoljanak bele, mi lenne, ha egy értekezlet, vagy előadás során hasonló szabályokat kellene betartaniuk. Annyi engedményt adok, hogy akiknek az építészetnél, designnál kevesebb képet igénylő témája van, az 10 kép, 40 másodperces alapon is gyakorolhat.

Márpedig, ha ez a szabály, akkor ezerszer is átrágjuk, megszerkesztjük, megrövidítjük a mondanivalónkat. Ezzel egyben gyakoroljuk is, amitől eleve magabiztosabbak leszünk. Ráadásul a sok rövidítés hatására szinte biztos, hogy üzenetünk sallangmentes és letisztult lesz. A végén pedig a leggyönyörűbb: muszáj legalább egyszer tényleg elpróbálni, hogy kiderüljön; a diákhoz írt szöveg belefér-e 20 (vagy 40) másodpercbe.

Valószínűnek tartom, hogy egy Pecha Kucha esten (Budapesten nemrég a 15. ilyen eseményre került sor) nincsenek unalmas előadások. Ha mégis vannak, az sem baj, mert néhány perc és túl vagyunk rajta. Milyen jó lenne, ha nemcsak építészek és designerek számára lenne ilyen Pecha Kucha, hanem mondjuk a konferenciák előadóinak, rendszeresen prezentáló kollégáinknak és lehetőleg a főnökünknek is, ha hajlamos hosszú és unalmas értekezleteket tartani. Bár az is elég lenne, ha holnaptól csak be kellene tartaniuk a 20×20-as szabályt….

A Pecha Kucháról és a magyar estekről többet megtudhatnak itt.

A szerveződés nemzetközi honlapja pedig (angol nyevű) itt található:
www.pecha-kucha.org

Kommunikációs szempontból is érdemes megnézni a lentebbi videóbejátszást, amelyet az egyik autós élettel, konkrétan a Forma 1-el foglalkozó blogon találtunk.

Az egyébként japán nyelvű híradórészletben a Toyota csapatfőnöke, Jamasina Tadasi úr bejelenti, hogy a cég kivonul a Forma 1-ből. Az első mondatok után az idősödő úr könnyei kicsordulnak, szava elakad. De mielőtt folytatnánk, itt a videó (alig egy perc).

Háttértörténetnek azt érdemes tudni, hogy a versenyistálló finanszírozása a cégnek az elmúlt majd 10 év során kb. hárommilliárd eurójába (830 milliárd forint) került, amiből sajnos egy fillér sem térült meg, mivel a pilótáknak szerencsétlen módon egyetlen futamot sem sikerült megnyerniük.
A csapatvezető gesztusaiból, hangjából és könnyeiből az efölötti őszinte szégyent, megbánást és önvádat érezzük, nem pedig melodrámát, vagy ripacskodást. És nemcsak mi. Érdekes megfigyelni az olvasói hozzászólásokat is, különösen annak fényében, hogy feltételezhetően a videóbejátszást megnézők egyike sem beszél japánul. Hogy ne kelljen kattintgatni, idemásoltam néhányat.

„Szerencsétlen.
Ez tényleg sajnálja!!!!!!!
Bezzeg a mi politikusaink. —Arcuk nem rándul.”

„Én már ezer éve mondom, hogy japánból kéne a magyar állami cégekhez vezetőket hívni…
Egyszer látnám csak pl a MÁV vezérigazgatót így sírni
Szerintem tiszteletreméltó ember ez a Tadasi Yamasina úr…”

„A japán hozzáállás az ilyen. Nagyon tisztelendő. Mi itt MO-on, de még Európában sem, el sem tudjuk képzelni azt a fajta mentalitást, ami a gyári munkásától kezdve a legmagasabb posztokat betöltő cégvezetőkig MINDENKIBEN meg van Japánban. Nálunk az ilyet eltusolják, másokra hagyják hogy elvigyék a balhét, kamuznak, hazudnak, ferdítenek, stb. bezzeg ott, mint a fenti példa mutatja ki áll a főnök saját maga a világ elé és még az érzéseit is felmeri vállalni mindezzel kapcsolatban, ami történt.”

Yamasina úr bárki lehet, akár rossz ember is. Nem tudjuk, nem ismerjük őt és még azt a mondatot sem értjük, amit elmondott. Mégis hitelesnek érezzük és azonosulunk vele. A hitelesség – úgy látszik – nyelvi és kulturális akadályokat legyőzve, egyszerűen „átmegy”.