Az elmúlt hetekben a média sokat foglalkozott a Facebook jelenséggel, annak apropóján, hogy egy cégnek milyen mértékben van joga nyilvánossá tenni a felhasználói által közzétett adatokat.

A vitát az váltotta ki, hogy egyes új központi beállítások miatt a felhasználók nem tudják megszabni, hogy más felhasználók, illetve egyes hirdetők mit láthatnak és mit nem az általuk a közösségi oldalra feltett tartalmak közül.

A „privacy setting”-ek – azok a beállítások, amelyekkel a felhasználók megszabhatják, hogy kik láthatják a velük kapcsolatos eseményeket – nem sokat érnek, hiszen az ismerőseiken keresztül pillanatok alatt bármit ki lehet deríteni. A mostani viták tehát a magánszféra értelmezésével kapcsolatban robbantak ki. Mi pedig azért foglalkozunk vele, mert ahogyan tíz éve az internet, az elmúlt 5 év során a Facebook forradalmasította az emberi kommunikációt.

Első pillanatban a véleményem annyi volt, hogy aki lemegy a kocsmába és hangosan anyázni kezd, az ne csodálkozzon, ha pofon vágják. Egy kicsit alaposabban végiggondolva azt próbáltam megérteni, mi viszi rá az embereket arra, hogy magánéletük jóformán minden eseményét a szociális hálón nyilvánossá tegyék.

Volt, aki arról beszélt, hogy míg nyugdíjasként korábban csak a sorozatok voltak a számára, amióta tagja a Facebook közösségnek, rendszeresen tartja a kapcsolatot volt osztálytársakkal, rég elfeledett barátokkal, vénülő fejjel megtalált tinédzserkori udvarlókkal.

Volt újságcikk, ahol civil szervezetek képviselői meséltek, akik azt mérik, hogy a Facebook révén milyen ismeretségek, barátságok szövődnek például izraeli és palesztin állampolgárok között: „Ha már fényképeket látsz valakinek a gyerekeiről és családtagjairól, sokkal nehezebb lesz a halálát kívánni, nem igaz? És egyetlen Facebook által megmentett élet is felbecsülhetetlen érték.”

De Kelet-Európában és azokban az országokban, ahol éltek már diktatúrában, sokak félelme, hogy egyszercsak valamelyik facebook-barátja miatt ő maga is üldözötté válik. Vagy épp fordítva: az ő valamilyen tette szolgáltatja ki összes ismerősét a hatóságoknak.

Sokkal reálisabb néhány szülő aggodalma. Ők hiszékeny kisgyerekeiket féltik rossz szándékú emberektől, akik a Facebookon ismerkednek, és – sokszor épp a szülők felelőtlensége miatt – a kiszemelt áldozat lakcímével, a testvérei számával, a házőrző kutya vérmérsékletével és minden egyéb adatával is pontosan tisztában vannak.

Mindenki tudna mesélni olyan történetet is, amelyben a szószátyár alkalmazottnak a főnökről közzétett, nem túl hízelgő anekdotái kerültek vissza az érintetthez, vagy amelyben egy kapcsolat ért véget a Facebookon napvilágot látott kompromittáló fotók miatt. Egyik barátnőm egy túlbuzgó és kellemetlenkedő udvarló miatt kényszerült törölni minden adatot és fényképet magáról, ami – erről a Facebookos programozók igen körültekintően gondoskodtak – egyáltalán nem könnyű.

Az érveket és ellenérveket hosszan lehetne sorolni, de vannak tények, amik felett nem lehet szemet hunyni. Az egyik ilyen, hogy a Facebooknak jelenleg 117 millió felhasználója van és ez azt jelenti, hogy nagyon sokan nem találják aggasztónak a fent elmondottakat. A másik, hogy valóban a kommunikáció egy új formája, a közösségi kommunikáció alakult ki a Facebook által, ami talán csak azért tűnik ennyire ijesztőnek sokak számára, mert nem ismerik. Az ismeretlenség az oka, hogy minden korban, minden új dolog rémisztőnek szokott tűnni, és nagy vitákat, erkölcsi és társadalmi aggodalmat vált ki.

Emlékezzünk, nem is olyan régen még a televíziót ítélték félelmetes szörnyetegnek, ami megöli a nyomtatott könyvet, elpusztítja az irodalmat és romlásba dönti a társadalmat.

Ennek a bejegyzésnek a végén nem lesz magvas következtetés arra nézve, hogy a Facebook jó, avagy rossz. De a jós szerepét bátran elvállalom néhány következménnyel kapcsolatban:

• Biztos, hogy hamarosan bemutatnak egy-két, a „Facebook csapdájában” jellegű thrillert a mozikban, ahol az lesz a tanulság, hogy jól gondoljuk meg, milyen adatokat teszünk nyilvánossá.
• Biztos, hogy a társadalomkutatóknak, szociológusoknak, pszichológusoknak jó ideig lesz elég elemezni való témájuk. (Bár fennáll a veszélye, hogy mire befejezik az adott jelenségről írott könyvet, már rég új jelenség üti fel a fejét, a korábbi pedig elavultnak számít.)
• Biztos, hogy lesznek olyanok, akik a mostani viták miatt törölni fogják a Facebook tagságukat.
• Ez még nekem is eszembe jutott. De felesleges, mert az is biztos, hogy ezek az adatok már különböző adathordozókra mentve pihennek az összes olyan kormányszervezet, hatóság, és egyéb érdeklődők fiókjaiban (számítógépein) akik úgy gondolják, hogy valamikor még jól jöhetnek.