barra

képzés

CQ teszt

blog

Ügyfelek

FOR ENGLISH SPEAKERS

Keresés

Csatlakozz…

RSS

Archívum

archívum [2010. október]

 

360º fokos körkép

Benke Anna 2010. október 25.
Hofmeister Tóth Ágnes – Mitev Ariel Zoltán
Üzleti Kommunikáció és tárgyalástechnika
dddd
Akadémiai Kiadó 2007, 2010
386 oldal, puhafedeles
4550 Ft
dddddd
fffffffffffffffffffffffffff
Ha az lenne a feladat, hogy valakinek, akit érdekel a kommunikáció javasoljak egy könyvet, de csak egyetlenegyet lehetne javasolni, ez a könyv lenne az.
Hozzáteszem, hogy amikor először a kezembe vettem, mindenre számítottam, csak arra nem, hogy tetszeni fog. Ahogy belelapoztam, úgy nézett ki, mint egy rettenetes egyetemi tankönyv, sűrűnek, száraznak, azaz teljesen olyannak, mint amit az ember bevág a vizsgaidőszakra és két hét múlva úgy felejti el, ahogy van.
A tartalomjegyzéket végigolvasva már érdekesebbnek tűnt, és amikor belekezdtem az olvasásba, be kellett látnom, hogy hiánypótló és nagyon hasznos könyv, kár ilyen szerény tankönyvkülső mögé rejtették.
Azért hiánypótló, mert összefoglalja az összes jelentős kommunikációelméleti irányzatot, olvasmányosan és tömören, mégis úgy, hogy akinek valami felkelti az érdeklődését, az tudni fogja merre tájékozódhat bővebben. A címben ugyan üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika szerepel, de a könyv ennél sokkal több területet érint, foglalkozik például a metakommunikációval, a kommunikációban jelen lévő kulturális különbségekkel, a nemek közötti kommunikáció különbségeivel, és még számtalan egyéb érdekességgel is.
Jól olvasható, érthető, letisztult, mégis alapos és a fejezetek végén található összefoglalók az olvasottak rögzülésében is segítenek. Engem a fejezetek elején található humoros illusztrációk is jól szórakoztattak, kár hogy nem volt belőlük még több. A hátoldalán lévő szövegben elsősorban bachelor és master hallgatóknak ajánlják, én azonban odacsempészném minden HR és oktatási vezető asztalára is. Ma már annyi féle és olyan vegyes minőségű kommunikációs tréninget kínálnak az ezzel foglalkozó cégek, hogy aki minőséget szeretne kapni a pénzéért annak nem árt, ha képben van.