„Ha magát a süketség érdekli, kérdezzen egy audiológust. Az én specialitásom a zene.”
2008. augusztus 12.Evelyn Glennie tizenkét éves kora óta majdnem teljesen siket – a fülére. Ugyanakkor Evelyn Glennie zeneszerző és virtuóz ütőhangszeres zenész.
A siketségről általában kevés fogalmuk van a halló embereknek. Például általában azt hiszik – tévesen – hogy a siketek az örök csend világában élnek. Pedig Evelyn szerint a hallás alapjában nem más, mint az érintés, a tapintás egy sajátos formája. A hang a levegő rezgése, amit a fül felfog, elektromos jelekké alakítja, amit aztán az agy hangként interpretál. De nemcsak a hallás, a tapintás érzéke is lényegében így működik. Ha állunk az utcán, és elmegy mellettünk egy nagy teherautó, nem csak halljuk, hanem egész testünkkel érezzük a vibrálást. Az ép fülhallással rendelkező emberek nem nagyon tudatosítják magukban ezt a képességüket, megelégszenek azzal, hogy a fülükre hagyatkoznak.
Evelyn egész testét rezonátornak tekinti, a bőrével, ujjaival, minden egyes sejtjével, a szó szoros és átvitt értelmében a zsigereiben érzi a rezgéseket. Általában mezítláb lép fel, mert a mély hangokat a talpán keresztül érzékeli. Saját állítása szerint teljesen olyannak „hallja” a hangokat, mint hallotta tizenkét éves koráig a fülén keresztül, és hallgatva a játékát ezt el is kell hinnünk neki.
Evelyn Glennie, azon túl, hogy komponál és ütősként a legnevesebb muzsikusokkal lép fel világszerte, évek óta küldetésének tartja, hogy előadásokat tartson ép fülhallással rendelkező embertársainak arról, hogyan kell hallgatni, hallani, figyelni. És ez az, amiért egy kommunikációs intézet honlapján foglalkozunk vele.
Ahogy a hallás nem más, mint az érintés, a tapintás egy sajátos formája, ugyanúgy a zene sem más, mint a kommunikáció egy sajátos formája. És ahogy a zenélés öröme elválaszthatatlan a környezet, az emberek, a hangszerek és egyéb tárgyak hangjainak meghallásától, ugyanúgy a kommunikáció is elválaszthatalan a másik félre történő odafigyeléstől. Márpedig valljuk be: elég ritkán ajándékozzuk meg egymást igazi figyelemmel. Legtöbben csak monomániásan hajtják a magukét, és nem értik, hogy a másik mit nem ért – hát figyeljen oda arra amit mondanak! Pedig a kommunikáció kölcsönös figyelmet feltételez. És Evelyn Glennie-től tudjuk: nem elég a fülünkkel figyelni – az igazi figyelem szó szerint egész embert követel.
Akire nem figyelünk igazán, annak a gondolatait, az érveit könnyű lesöpörni. Ahogy könnyű azt mondani erre vagy arra a zenére, hogy „nem szeretem”. Biztos ami biztos, abból baj nem lehet. Pedig a figyelem nem azonos az elfogadással. Előfordul, hogy Evelyn is azt mondja egy-egy zenére: nem szereti. De csak az után, hogy minden sejtjét átjárta, és egész lényével felfogta.
A figyelem a felelősség fedezetét adja, akár az elfogadás, akár az elutasítás mellett döntök. A figyelem a környezetre, a másik emberre: céltudatossággal ötvözve a JELENLÉT kulcsa. Figyelem nélkül csak automatára kapcsolt, monomániás droidok vannak. Pedig hát emberek között a kommunikáció volna a lényeg.
Amikor egy újságíró folyton csak a süketségéről tudta kérdezni, Evelyn Glennie végül megunta, és azt válaszolta neki: „Ha magát a süketség érdekli, kérdezzen egy audiológust. Az én specialitásom a zene.”

Szólj hozzá!