A “videblog” kommunikációs szemmel
2008. január 24.A blogokon és hírportálokon egyre több a videó.
Az eredmény vegyes.
A gyerekcipőben járó videóblog egyelőre gyerekbetegségekkel küzd.
Azok, akik eddig alapvetően írásban osztották meg gondolataikat a neten szörfözőkkel, most már arcukat, fizimiskájukat és hangjukat is hozzáadják. Csakhogy amikor elmúlik a viszonylagos újdonság varázsa, amekkora pluszt jelenthet ez a lépés, jelenthet legalább akkora mínuszt is. A nem természetes, mert közvetett kommunikációs szituációban a szavak tartalmát a látható-hallható metakommunikációs megnyilvánulások erősíthetik is, de meg is kérdőjelezhetik.
Doransky például nyilván gépe előtt ül, és a közvetlenül előtte lévő kamerába beszél, halk beszédével is kifejezetten közvetlen, szinte intim légkör megteremtésére törekedve, hiszen virtuális hallgatója-nézője ugyanígy testközelben van a gépével.
Az elgondolás jó lenne, csakhogy a blogger láthatóan légzési nehézségekkel küzd: elszorult torokkal, egészen szűk dallamsávon beszél. A hosszú-hosszú mondatokat nem értelem szerint tagolja, hanem ahogy rekeszizmával birkózva éppen sikerül neki. A mondatvégi pontokat nem teszi le. Mindez azért baj, mert ezáltal megnyilvánulása nem kelti sem a spontaneitás, sem a céltudatosság benyomását. Energiájának (és nyilván gondolatainak) egy részét láthatóan arra fordítja, hogy “viselkedjen” a kamera előtt, ez pedig gyengíti a megfogalmazott gondolatot. Az előadó mintha kihátrálna a saját szavai mögül, hiszen mégiscsak fontosabb, hogy meg ne fulladjon…
Gyurcsány Ferenc a Davosi Világgazdasági Fórumon élt a lehetőséggel, hogy a webkamera előtt válaszoljon a You Tube kérdésére: “Mi az az egy dolog, amit Ön szerint az országoknak, a vállalatoknak vagy az egyéneknek tenniük kell ahhoz, hogy a világ 2008-ban egy jobb hely legyen?”
A miniszterelnök (aki maga is blogger) természetesen rutinos közszereplő. Láthatóan élvezettel használja ki ezt a fajta megnyilvánulási lehetőséget is, ezzel együtt nála is érezhető, hogy nem sikerül tökéletesen megbirkóznia a mesterséges szituációval.
Szinte folyamatosan néz a kamerába, csakhogy a nagylátószögű objektív eltorzítja az arcát, és ahogy szinte “belénkfúrja” tekintetét, az óhatatlanul egy mosolygó kígyóbűvölőt juttat eszünkbe.
Bár alapjáraton a miniszterelnök fejmozgása kifejezetten oldott (ami a magabiztosság egyik fontos mutatója), itt nem elégszik meg ennyivel, és a törzsével is “dolgozik”, ami a közeli képen fölösleges és nem szerencsés: egy embert látunk, aki “nem találja a kereteit”.
Mindehhez mondanivalóját egyetlen végtelenített körmondatban fogalmazza meg, aminek a végén nincs lent a pont, ezért a végét megfejeli egy “szolgálati közleménnyel”. Mindebből az a benyomás kerekedik ki a nézőben, hogy a miniszterelnöknek nem annyira az üzenet eljuttatása volt a fontos, hanem egy újabb szereplési lehetőség kihasználása.
Végére hagytam egy jó példát: Shabab is a davosi konferencia résztvevőinek üzent.
A bangladesi diák nem bújik a nagylátószögű kamerába. Egyrészt azért állt hátrább, hogy Martin Luther King mellszobra is látszódjon, másrészt nyilván egy társa a kamera mellett tartja neki a megírt szöveget, vagyis kvázi “súgógépről olvas”, és ehhez teremt kicsit nagyobb teret. Mindenesetre a perspektíva nem torzítja el az arcát, és két-három sarkalatos gondolatnál a kezeit is tudja használni.
A távolság és a finoman oldott fejmozgás miatt nem feltűnő, hogy nyílt tekintetét nem pontosan a kamera lencséjére szegezi. Törzsével ugyan néha kicsit “rádolgozik”, de az alapvetően oldott testmozgás elsősorban a gondolati váltásokkal szinkronban lévő súlypont-váltásokban gyökerezik.
Igaz, hogy mondandóját olvassa, viszont JÓL OLVASSA. Ez azt jelenti, hogy jól tagolja a szöveget, mer szüneteket tartani, és a rövid mondatok vagy mondat-egységek végét lekanyarítja – leteszi a pontot. Ezzel pedig azt a benyomást kelti a nézőben, hogy maximálisan azonosul a kimondott szavakkal – nem azért mondja, mert ez van odaírva a papírra, hanem mert így gondolja, és fontosnak tartja, hogy így menjen át az üzenet.
És a másik, amitől Shabab nemcsak hiteles, de szerethető is a képernyőn: a SZENVEDÉLY.
Márpedig az, mint tudjuk, hegyeket mozgat.
Szólj hozzá!