Az MTV Szólás szabadsága cí­mű műsorában február 17-én este “€žlazára vette a figurát”€: nyakkendő nélkül, kigombolt ingben ült a stúdióba. Persze vasárnap este egy üzletember is lehet oldottabb, és megszabadulhat az egész heti egyen-öltöny-nyakkendőtől.

De ha “€žMagyarországon a közvélekedés szerint egy vállalkozó nem lehet hazafi”€, akkor
feltehetően az is vezethette, hogy jelezze: ő itt most nem üzletemberként beszél, hanem mint egy a tí­zmillió magyar állampolgárból – még ha egy kicsit jobban is ért a gazdasághoz, mint a többiek.

Az interjú videója itt tekinthető meg.

Demján Sándor nyilván nem szorul rá kommunikációs tanácsainkra. Ha valaki ott tart, ahol ő, annak nyilván van valami a fejében és azt kommunikálni is tudja.í‰letművével a háttérben és az oldottság jegyében megengedheti magának az őzés luxusát is. És főleg azért, mert ez az őzés itt nem azt jelenti, hogy a beszélő szökteti magát. í‰rdemes összehasonlí­tani kommunikációját az egyik tévéből a másikba pendliző, haknikirály politikusokéval.Ez utóbbiak alapvető törekvése, hogy mondókájukat, ha törik ha szakad elmondják, és ne hagyják szóhoz jutni a nyilván csak okvetetlenkedés céljából odaültetett médiamunkásokat. Ezért aztán cirkalmas körmondatokban beszélnek, és nemigen teszik le a mondatok végén a pontot, és ha mégis, akkor nem tartanak szünetet, mert az jó alkalom lenne a kérdezőnek a közbeszólásra. A baj az, hogy ebből nem párbeszéd alakul ki, hanem a kampány-propagandának cí­mkézett, egy szuszra ledarált monológ, ahol is a fő az, hogy a politikus mindenáron elmondja a magáét, akár érti a hallgatóság, akár nem.

Demján is fogalmaz többszörösem összetett mondatokat, de azoknak van eleje, közepe és vége. A közbenső tagmondatok végét feszültségkeltően fölviszi ő is, de – a pár napja elemzett Draskovics Tiborral ellentétben – a mondat végén alaposan leteszi a pontot, és a legtöbb esetben hagyja kicsengeni a kikerekedett gondolatot. A széles beszéddallam-sáv a belső, fizikai oldottság és a magabiztosság mutatója – tudja, mit beszél, és tudja, hogy az mit ér. Nem rohan. A mondatvégi szemkontaktusok valóban a visszajelzést keresik: meg is értette a partner azt, amit elmondott?

Amennyit a közeli képeken a kézmozdulatokból látni lehet, ezek is oldottak, sok közöttük az ikonikus (képszerű) gesztus, ami a beszélgető-partnert is “€žképbe hozza”€, egyébként pedig általában túlnyomó többségében lefele tenyeres mozdulatokat használ – mindez együtt egy, a környezetét természetes dominanciával erőlködés nélkül irányí­tó ember benyomását kelti.

Demján Sándor figyelemre méltó gondolatokat fogalmaz meg. Ám a jó gondolat kevés: nem elég figyelemreméltónak lenni – annak is kell látszani. Oldott, domináns megnyilvánulásai alapján DS számára evidens, hogy amit ő mond, arra a többieknek érdemes odafigyelni. Hektikus közéletünk információözönében a vasárnap esti tévénézők túlnyomó többségét valószí­nűleg ez a sugárzó evidencia késztette arra, hogy befogadják ezeket a gondolatokat.