Tarlós István Juhász Ferenccel mérkőzött Az Este február 27-i adásában. A felek ezúttal jobban tisztelték egymást és a nézőket, legalábbis a minapi (általunk is elemzett) Horn-Tarlós párviadalhoz képest – bár ezzel nem mondtunk sokat. Juhász hagyta szóhoz jutni Tarlóst, aki most aztán élt is a lehetőséggel.

Terjengős volt, lassú és csapongó, csak kacskaringókkal tudott kilyukadni a mondanivalójának lényegére. Ami azért furcsa, mert hiszen a lényeg, a letisztult üzenet nem változott: hogyan jön össze a kisebbik koalí­ciós párt szlogenje (“€žSzavazz nem-mel a szocializmusra!”€) a nagyobbik koalí­ciós párt nevében hirdetett eszmeiséggel?

Ha még ráadásul a kormánypártok által előráncigált 1993-as Pokorni-idézettel szemben ő a belső zsebéből látványosan elő tudta húzni a 2002-es szocialista garancia-lufit is (ami mai füllel hallgatva harsány-keserves kacajra fakasztja a tévénézőt), akkor igazán engedhette volna ellenfelét jobban kibontakozni. A kormánykoalí­ció ugyanis szinte naponta szállí­tja a ziccereket (legutóbb két napon belül hallottuk a komoly í­géretet, hogy április elején nem lesz gázár-emelés, és ennek cáfolatát). Tarlósnak nem kellett volna mást tennie, mint hagyni, hogy érvényesüljön Juhász mondandójának önellentmondása – legfeljebb az elakadt tű technikájával fékezni a túlzott szó-bűvészkedést. (Másik oldala persze a dolognak, hogy a rétestésztaként elnyújtott monológjával az ellenzéki politikus elérte, hogy Juhász kérdésére már nem maradt idő, és í­gy a Fidesz valós érveit és konstruktí­v elképzeléseit ezen az estén sem ismerhettük meg – ha ez tudatos törekvés volt, akkor a sumákolás minősí­tett esetével állunk szemben.) Mindenesetre kár hogy í­gy alakult, bár a szocialista politikus még í­gy is megajándékozott néhány gyöngyszemmel minket.

Mv.: – Tölgyessy Péter alighanem mindketten megértették Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, hogy valamelyikük az utolsó háborúját ví­vja. Gyurcsány Ferenc személyében valóban erről van szó? Vagy erről lehet szó?
Juhász Ferenc, elnökhelyettes, Magyar Szocialista Párt: – Nem ez a harc a végső. Őszintén szólva arról van szó, hogy azt a politikai programot, amelyek két évvel ezelőtt meghirdettünk, amelyen oly sok áldozatot vállaltunk, amelyért egyébként politikai riválisaink hát gyakorta elpáholják a hátunkat, annak a megvalósí­tása az abból jövő eredmények azok megjelennek. Nekünk az a tét, hogy meg tudjuk-e ezt csinálni. Az a tét, hogy van-e kellő erő és bátorság abban, hogy sokszor a hazugság, az álnoksággal szemben egy korrekt kormányzati politikát tanúsí­tva végezzük a munkánkat, ha végezzük és ebben sikeresek vagyunk, akkor nem gondolom, hogy a miniszterelnökre vonatkozna a Tölgyessy-idézet.

Mindjárt az első mondat (“€žNem ez a harc a végső.”€) végének fölkanyarí­tása, a tekintet látványosan unott elkapásával megspékelve túlságosan “€™csinált”€™, nem kelt spontán benyomást – ha valaki ennyire eljátssza, hogy nyugodt, sőt unott, akkor azt a benyomást kelti, hogy valójában nem az. A következő mondat indí­tása (“€žŐszintén szólva…”€) óhatatlanul fölveti a hallgatóban a kérdést, hogy a beszélő egyébként nem őszintén szokott szólni??? A mondat folytatása aztán egyeztetési slendriánságok miatt kissé zavarosra sikeredik, őzések is tarkí­tják rendesen, hiszen szökteti magát. A fő törekvés a jelek szerint: beszélni, beszélni folyamatosan, (ha másként nem megy őzéssel tölteni ki a hézagokat), mert egy profi politikus megnyomja magán a gombot, és dől belőle a szó. Más kérdés, hogy eközben tálcán kí­nálja ellenfelének az első (és nem utolsó) ziccert, amit az nem is hagy ki…

Az természetesen sí­rni valóan mulatságos, amikor egy szocialista és egy nem-szocialista politikus egymásra mutogatnak: “€Nem én vagyok a szocialista, hanem te vagy a szocialista!!!”€. Viszont az én pénzemből, a mi pénzünkből politizálnak.

í‰n nem tudom, melyikük a “€žszocialista”€…

A “€žkommunikálni tudó politikus”€ fogalmáról viszont ennél kicsit árnyaltabb elképzeléseim vannak.