barra

képzés

CQ teszt

blog

Ügyfelek

FOR ENGLISH SPEAKERS

A félelmetes alma

2009. október 20.

Seth Godinra azt az eposzi jelzőt szokták ráaggatni, hogy „marketingguru”. Mi nem teszünk vele ilyesmit, mert üresnek és elcsépeltnek tartjuk a kifejezést, ezért tűzzel-vassal irtjuk a használatát és különben is, Seth többet érdemel. Szoktuk ellenben olvasgatni a blogját, amelyben rövidebb-hosszabb írásokban mondja el olvasóinak, ami éppen az eszébe jutott.

Az írások sokszor – mint ez is, amit lefordítottunk Önöknek – inkább gondolatébresztőek, mintsem kifejtett elméletek, vagy gondolatok. A mi számunkra azonban igazi kincsesbánya ez a napló, hiszen a kis esszék a legtöbb esetben ilyen, vagy olyan módon összefüggenek a kommunikációval. Lássuk tehát a félelmetes almákról szóló, nemrég született bejegyzést.

„A minap a piacon jártam, ahol hárman is hozzám fordultak tanácsért, azügyben, hogy melyik fajta almából vegyenek. Három olyasvalaki, akit akkor láttam életemben először. Hát úgy nézek én ki, mint valami almaszakértő? Ezek szerint…

Mai elüzletiesedett világunkban az emberek oda jutottak, hogy félnek az almától. Hogy nem a megfelelő fajtát választják. Hogy hibás döntést hoznak almabeszerzés terén, és nem lesz elég jó a rétesük.

542439_poison_apple

Forrás: www.sxc.hu

Az Ön termékétől, vagy szolgáltatásától ugyanennyire tartanak. Akármit is kínál az embereknek, két fő oka lehet annak, hogy nem kérnek belőle:

1 – Nem ismerik.

2 – Tartanak tőle.

Akinek sikerül leküzdenie ezt a két akadályt, már kezdheti is bizonygatni, hogy értéket és minőséget kínál. De ameddig az emberek félnek a terméktől, addig kár a gőzért.

Az emberek tartanak az adóellenőrtől, az iPodtól, a csontkovácstól, a biztosítási ügynöktől, és a luxushotelektől. Félnek a számtalan lehetőségtől, hogy esetleg rosszul választanak és megbánják, vagy hogy úgy érzik majd, kidobott pénz volt.

Hiszen még az alma is megrémiszti őket.”

Tanulság: ha nem tudod, miért tartanak az emberek a termékedtől, vagy szolgáltatásodtól, kezdj el gondolkodni rajta. Kérdezz, figyelj, és keress olyan válaszokat, amivel el tudod oszlatni a félelmüket. Ha nem az almával van baj, akkor így elérheted, hogy a tiédet válasszák. Többek között ezt hívjuk mi JELENLÉTnek.

Szólj hozzá!





Spam protection by WP Captcha-Free