Mindenekelőtt köszönöm reagálását a blogra – nekem is jó tudni, hogy nem pusztába pötyögött sorok, amiket Ă­rok.
Természetesen ezek az í­rások igyekeznek politikailag és világnézetileg semlegesek maradni, amennyire csak lehetséges, ugyanakkor felhí­vni a figyelmet arra, hogy a kommunikáció mikéntje befolyásolja az üzenet tartalmát. Ezért aztán nem mindig az az üzenet jön át, amit a nyilatkozó valójában üzenni szeretne.

Azt í­rtam a blogban: “…egy lobogó nem egyszerűen egy kommunikációs eszköz, hanem maga a LETISZTULT ÜZENET.”
Ám ha mégis rákérdeznek, akkor ֖nnek (illetve a mindenkori zászlóvivő‘nek) éppen azért, hogy a zászló üzenete megkérdő‘jelezhetetlen legyen, az a feladata, hogy kimondott szavai és minden megnyilvánulása azonosuljanak ezzel a letisztult üzenettel.
A szavaival ezt meg is valósí­tja – különösen itt és most, a bloghoz í­rt hozzászólásában. Ezek a leí­rt mondatok letisztult üzenetet hordoznak. Kommunikációs szempontból azt javaslom: a kamerák elő‘tt, az ország nyilvánossága elő‘tt ne akarjon kihátrálni ezek mögül, ne kérdő‘jelezze meg metakommunikációjával azt amit el akar mondani.
Tudniillik ezáltal felnagyítja azt a kérdéskört, aminek Ön szerint nem szabadna kérdésnek lennie Magyarországon – nyilván nem ez a célja.

Egyébként igaza van: a zászló a jobb kezében volt. A lényeg, amire ki szerettem volna lyukadni, hogy kommunikációs szempontból még olyan dolgokra is figyelmet kell fordítani, hogy a zászló, vagy bármilyen “kellék”, ha a kamera felöli kezében van, milyen helyzetbe hozhatja a nyilatkozót. Érdemes abból kiindulni, hogy az adásrendező nem feltétlenül azonosul az Ön nézeteivel; ugyanis egy blikkfangos beállításért a lelkét is eladná, nemhogy egy müsorvendéget…

A zászló a jobb kezemben volt, de ebben semmi direkt, vagy mögöttes tartalom nincs. A kommunikációm valóban nehézkes, mivel alig van stúdióbeszélgetésben gyakorlatom, ezen kí­vül zavartak a kamerák, az éles fény, és valóban, egy ilyen zászlót tartani több ezer megatonnás súly. Mögötte van egy nép nagyszerű történelme, kiváló eszmék, és sok millió ember tisztelete. Megtiszteltetést, és alázatot érzek, ahányszor az Árpád-házi zászlót tarthatom, és határozottan úgy gondolom, éppen annyira nem lehet kivetni valót találni benne, mint ahogy a Magyar cí­merben, vagy a Királyi Koronánkban sem.
A kihátrálást jól vette észre, valóban ki szeretnék hátrálni egy olyan kérdéskörből, aminek nem szabadna kérdésnek lennie Magyarországon.