A zenekar élén, avagy vezetés felsőfokon
2009. október 27.Metakommunikációval foglalkozó kollégánk, Dezsényi Péter hívta fel a figyelmemet egy rendkívül érdekes előadásra, amelyet a TED honlapján látott.
Az előadó, egy híres izraeli karmester, Itay Talgam, aki évtizedes karmesteri karrier után az ott tapasztaltakat alkalmazva vezetői tanácsadással kezdett foglalkozni.
Azt taglalja, hogyan teremthető meg az igazi harmónia az irányításban (ezt persze ő mind a zenére, mind a vezetésre vonatkoztatja), és természetesen számos hangversenyrészlet is szerepel benne, különböző karmesterek vezérletével. Minden felső és középvezetőnek érdemes megnéznie az előadást, hiszen a karmesteri stílusok annyira egyértelműen lefordíthatóak cégvezetésre, hogy az ember csak azon csodálkozik, miért nem neki jutott eszébe mindez. De kapásból van két másik ok is, amiért érdemes rászánni az időt (az előadás 20 perces és angol nyelvű, de ne rettenjenek el a csak alapszinten angolul tudók sem).
Az egyik, hogy Itay Talgam zseniális előadó. Gesztikulál persze, nem véletlenül, hiszen maga is karmester volt korábban, de a jó prezentáció csaknem minden egyéb eleme is megtalálható ebben a 20 percben. A másik, szintén nem elhanyagolható ok: a komolyzenei koncertektől eddig riadozó ember (mint én) egészen kedvet kap a dologhoz.
Íme, az előadás:
A húsz perc után beavatottnak éreztem magam, aki már tudni fogja, mire figyeljen oda egy komolyzenei koncerten. Sőt, akár beszélgetést is tudnék kezdeményezni a komolyzenéről, még akkor is, ha korábban elenyészően kevés művet hallgattam végig, nemhogy élőben, de még CD-ről sem.

Szólj hozzá!