Januárt tizennyolcadikán az MTV Az Este cí­mű műsorában Bencze József országos rendőrfőkapitány válaszolt Mészáros Antónia kérdéseire. Olyan, a rendőrséget érintő ügyekről volt szó, melyeket ugyan a laikus állampolgár nyilván soha nem fog megismerni teljes részletességükben, de bármi legyen is az igazság, még a legjobb forgatókönyv sem nevezhető sikertörténetnek.

A főkapitány ebben a szituációban hangsúlyosan az egész testületet képviseli. Sem a műsorvezető, sem a nézők nem az egyéni érzéseire és meglátásaira kí­váncsiak. Ezért metakommunikációs szempontból elvileg teljesen rendjén való, hogy a beszélgetés alatt végig ugyanaz a testtartása, és a gyakorlatilag folyamatosan összekulcsolt kezekkel képezett védőkorlátnak is az a funkciója, hogy érzékeltesse: itt nincs helye egyéni kitárulkozásnak – csak a hivatalos álláspontot osztja meg a nézőkkel.

Más kérdés, hogy ha igaz a fenti “€žmegideologizálás”€, akkor a védőkorlátot még annyiszor sem kellene gesztikulálás ürügyén megbontani, mint azt BJ teszi. Ezek a kézgesztusok ugyanis teljesen egyirányúak, szűkek, és ezért semlegesek: sem a beszélőt nem oldják fizikailag, sem az elmondottakat nem teszik a nézők számára szemléletesebbé, “€žmegragadhatóbbᔀ. Ezeknek a kézgesztus-csökevényeknek az elhagyása magabiztosabb benyomást keltene.

Annál is inkább, mert a kevés fejmozgás (aminek a kötetlensége a magabiztosság egyik fontos mutatója) viszonylag oldott – ennek üzenete jobban érvényesülne, ha a kezek nem “€žmaszatolnának bele”€.

A szemkontaktus láthatóan a főkapitány egyik erőssége. Valószí­nűleg a mindennapi kommunikációjában is az egyik legfontosabb tényező, hogy picit leszegett fejjel, alulról, “€žmélyen”€ néz a beszélgetőpartner szemébe, azt a határozott érzést keltve benne, hogy nagyon odafigyel rá.

Amivel viszont a legnagyobb gond van: a beszéd. Orgánuma fátyolos és viszonylag gyenge. Ez önmagában nem lenne tragédia (a rendőrfőkapitány elvégre nem operaénekes), ha hangi adottságait tagolt, plasztikus, jól artikulált beszéddel ellensúlyozná. De a hadarás és a lusta artikuláció következtében összemosódó szótagok, érthetetlenné elkent szavak, rossz légzéstechnikával és sok esetben őzéssel súlyosbí­tva – ez arról árulkodik, hogy a főkapitány “€žszökteti magát”€, és olyan benyomást kelt, mintha kihátrálna a saját szavai mögül, nem vállalná fel azt, amit mond.

Próbáljuk ki: hallgassuk meg a beszélgetést úgy, hogy nem nézzük a képet!

Vajon megadja-e azt a BIZTONSÁGÉRZETET, amit, egy főrendőrt hallgatva, joggal elvárhatnak a beosztottai, és minden becsületes állampolgár?