Barack Obama
2008. április 5.A mellékelt videót a You Tube-on Barack Obama eddigi legjobb beszédeként tették közzé.
Ellenfelei, elsősorban Hillary Clinton azzal vádolják Obamát (nem minden gúny nélkül), hogy naív lózungokkal operál, és azt próbálja elhitetni a választópolgárokkal: csak hinni kell, csak remélni kell, és mintegy varázspálcaintésre a bajok megszűnnek, a problémák megoldódnak, és itt lesz a Kánaán. Hillary a saját tapasztaltságát állítja szembe az “üres, nagy szavakkal” – ő tudja, mitől döglik a légy, ő tudja, hogyan működnek a dolgok, és ő már “harcedzett”: lám, Tuzlában is golyózáporral fogadták, és most mégis itt van. Kár, hogy volt first lady olyan sokat tapasztalt, hogy már nem is emlékszik pontosan, mit is tapasztalt. Például, hogy Tuzlában virággal és kisgyerekekkel fogadták. A hírnév átka, hogy erről videó-felvételek is készültek…
Kommunikációs szempontból magasiskola, amit Obama ebben a beszédben produkál. Obama ebben a beszédében megmutatja, mit jelentenek a szavak, ha van mögöttük fedezet. Mit jelent az, ha valaki valóban azonosul a saját szavaival. Milyen ereje van annak, ha egy szónok a naiv közhellyé koptatott nagy szavak mögött ott van teljes személyiségével. Ha a metakommunikáció kongruens a kimondott szavakkal.
A metakommunikáció viszonyulást fogalmaz meg. A beszélő a metakommunikációjával azt fogalmazza meg, hogyan viszonyul a környezetéhez, a hallgatóságához, a kommunikációs partnereihez – ÉS A SAJÁT SZAVAIHOZ. Tud-e azonosulni velük, vagy – tudatosan vagy tudattalanul – eltávolítja magától őket.
A pár nappal ezelőtti bejegyzésünkben Eliot Spitzer volt New York-i kormányzó megnyilvánulását elemeztük, amint papírjába bújva röcögtette-pufogtatta a frázisokat, és nem mert a hallgatóság szemébe nézni. Obama papír nélkül beszél. Miközben nyilván felkészült a mondanivalójával, mer időnként szinte kilométeresnek tűnő szünetet is tartani – a benyomás az, hogy a gondolatok itt és most születnek (újra). A felvételen nem látjuk a hallgatóságot, de abból, ahogy a szónok testiránya lényegében folyamatosan előre irányul, feje és nézésiránya azonban jobba-balra 180 fokos szögben svenkel, érezhető, hogy a terem kifejezetten széles, és ebben a térben tekintetével, kisugárzásával mindenkit megragad.
Maga a beszéd – himnusz a kommunikációról. Ki meri azt mondani, hogy a szavak nem számítanak? Persze, a szó nem elég, tettek is kellenek. De a tettekhez mi adja az inspirációt? Mi adja a hitet? Mi adja a reményt? Mi az, hogy hit?? Mi az, hogy remény??? “Csak” szavak?
Obamának is vannak tapasztalatai. Tud cselekedni is – ha kell a legnehezebb terepen is. Eddigi élettörténete, ha úgy tetszik, maga az “amerikai álom”. Tud bánni a szavakkal, inspirálni, mozgósítani tudja az embereket. És méghozzá nem ám naiv kiscserkész lelkesedéssel, hanem vérprofi módon. “And democrats: this is our moment” – innentől kezdve “finálészag úszik a levegőben”: az utolsó egy perc hatalmas szónoki tüzijáték, amely rakétáival eufóriába ragadja az embereket. És utána – miközben az egész terem tombol – Obama nyugodtan, elégedetten áll, nem is liheg. Hiszen csak azt mondta el, amit el kellett mondania, arra pedig nem kellett rátenni még egy lapáttal.
A közönség reagálásából hallani lehet, hogy amit Obama megfogalmazott számukra, arra úgy vágynak, mint egy falat kenyérre. Hinni abban, hogy a politika végső értelme az, hogy élhetőbb, emberibb legyen az ország élete. (Van-e ma Magyarországon olyan politikus, aki hitet tud adni?)
ELÉGSÉGES feltétel ez ahhoz hogy Barack Obama az Amerikai Egyesült íllamok elnöke legyen? Nem tudom.
De SZÜKSÉGES feltétel.
Szólj hozzá!