Ha Kleopátra orra görbe lett volna, akkor másként alakul a történelem – vallja egy vulgár-historizáló nézet. Hát nem tudom. Azt gondolom viszont, hogy a kommunikáció stí­lusa befolyásolhatja ugyan egy-egy esemény kimenetelét, de azért a történelem kerekét az sem fordí­tja meg. Mindez arról jutott eszembe, hogy az MTV április tizenötödiki Az Este műsorában Békesi László volt a vendég.

Békesi kötetlen, változatos irányú fejmozgása és  széles beszéddallam-sávja oldott magabiztosságot tükröz. Igaz, erre néha egy kis jobbra-balra forgással rálapátol, de ez nem feltűnő

Ami viszont feltűnő: Békesi nemcsak egy-egy mondat legvégén teszi le a pontot, hanem összetett mondatok esetében nagyon gyakran a belső tagmondatok végén is. Az egész beszélgetésből tisztán tizenkét percet beszél, és ezalatt hetvenkilenc pontot tesz le, vagyis átlagosan kilenc másodpercenként egyet-egyet.

Csakhogy a beszélgetés második felében van néhány “€žvégtelení­tett”€ mondat is, ami azt jelenti, hogy a beszélgetés első felében a pontletevés gyakorisága még nagyobb. Minthogy a letett pont a céltudatosság egyik legfontosabb mutatója, ezért a benyomás még a laikusok számára is az, hogy ez az ember NAGYON TUDJA, hogy mit akar mondani, és azt el is mondja.

A másik fontos tényező: Békesi ugyan alapjáraton sok szemkontaktust tart a műsorvezetővel, ám éppen a letett pontok mintegy nyolcvan(!) százalékánál félrenéz pár pillanatra. Ez az adott kontextusban egyértelműen annak a jele, hogy ezeken a helyeken a letett pont ellenére nem akarja átengedni a beszélgetés irányí­tását a műsorvezetőnek, mert  még nem ért a gondolatsor végére. És valóban: Krizsó Szilviának (aki pedig ugyancsak határozott műsorvezető) volt egy pár sikertelen közbekérdezési kí­sérlete. í–sszegezve: BL sokkal eltökéltebben céltudatos, mint amennyire nyitott beszélgetőpartnere közbevetéseire.

Az persze egyáltalán nem baj, ha egy pénzügyi szakember nagyon tudja, hogy hová akar kilyukadni. A fenti metakommunikációs megfigyelések viszont talán érthetővé tesznek valamit, ami “€žma már történelem”€ (majdnem…).

Az 1994-ben hatalomra jutott Horn-kormánynak Békesi volt az első pénzügyminisztere. Az ország gazdasága akkoriban is éppen a szakadék szélén táncolt – a rendszerváltás eufóriája már elmúlt, az előző rendszer által örökül hagyott csődtömeg nagy részét viszont 1990 és 94 között nem sikerült megszüntetni. Nyilvánvaló volt, hogy az új kormánynak lépni kell, és Békesi minden erejével és szakértelmével a “€žmegszorí­tásokat”€ sürgette. A miniszterelnök azonban ódzkodott a népszerűtlen intézkedések meghozatalától – közte és minisztere között egyre nőtt a feszültség.

Mármost pénzügyi szakemberek és politikai elemzők nyilván részletesen fel tudnák idézni, hogy milyen eltérések voltak Békesi László és Bokros Lajos gazdaság-szanálási elképzelései között. í‰n magam csak arra emlékszem, hogy a különbségek nem voltak egetverően nagyok – a megoldást lényegében mindketten ugyanott keresték. Vagyis úgy tűnik: annak, hogy a miniszterelnök végül is menesztette Békesit, és zöld utat adott a “€Bokros-csomagnak”€, igazából nem szakmai okai voltak.

S ha ez í­gy van, akkor az is bőven benne van a lehetőségek széles tárházában, hogy a minisztercsere oka Békesi illetve Bokros eltérő kommunikációs stí­lusa volt.

Talán Horn (aki maga sem volt könnyű helyzetben) nehezen viselte Békesi pattogós és szenvedélyesen céltudatos megnyilatkozásait, és jobban í­nyére volt Bokros látszólag álmosabb és szelí­debb stí­lusa (ami mögött egyébként ugyanolyan konok szakmai következetesség volt…).

Lehet, hogy BL sűrűn és pregnánsan letett pontjai, és mondatvégi szemkontatus-törései okozták, hogy ma nem a “€žBékesi-csomag”€, hanem a “€žBokros-csomag”€ a bűnbak és a hivatkozási alap.

Persze lehet, hogy Békesi ezt nem is bánja…