Budai Bernadett, amikor még politológus volt
2007. június 24.A mellékelt videó még március másodikán készült, a beszélgetés apropója Demcsák Zsuzsa kormányszóvivői kinevezése. Havas Henrik beszélgetőpartnere Budai Bernadett, akkor még politológusi minőségben. Írásunk apropója viszont az, hogy időközben őt nevezték ki kormányszóvivőnek.
Budai Bernadett egyenes tartással ül a székében, nem támaszkodik a háttámlának, ugyanakkor visszafogott, finom mozgásából érezhető, hogy ehhez nem kellett karót nyelnie.
Ahhoz képest, hogy a média még nem koptatta el, tehát ebben a fajta nagynyilvánosságban túl nagy rutint még nem szerezhetett, pontosan érzi, hogy a képernyőn egy félközeli képen mennyi a szükséges és elégséges mozgás. Alapvetően kevés kézgesztust használ, ezek legtöbbje viszont félkezes, változatos irányú – ebből az „jön le”, hogy BB birtokában van eszközeinek, és tudatosan tudja alkalmazni azokat.
A kevés kézmozgás elvileg jelezhetne egy (túl)erős önkontrollt és vele szorongást is, de ami a képernyőn fókuszban van elsősorban: a fejmozgás kifejezetten oldott, a törzstől független. Ez jó értelemben vett önbizalomról árulkodik. És ehhez jön még a kellemesen csengő hangja, viszonylag széles beszéddallam-sávja, ami azt érzékelteti, hogy a beszélő „jóban van saját magával”, alapvetően harmonikus személyiség.
Ez még akkor is igaz, ha beszédében előfordulnak őzések, kisebb bakik is. Ez egyenes következménye annak, hogy bár nem feltűnően, de „szökteti önmagát” – ha eddig más közegben végzett politológiai elemzéseket, nyilván nem könnyű belőnie, mennyi fér bele egy élő adás pár percébe, különösen, ha ez a pár perc Havas Henrikkel van súlyosbítva. Az „önmagát szöktetés” megnyilvánulása az is, hogy kevés mondat végén teszi le a pontot – pedig a beszéddallam sávszélességétől bőven le tudná tenni, csak tart attól, hogy a műsorvezető nem hagyja kibontakozni. Amikor érzi, hogy a műsorvezető teret enged neki, akkor le is zárja a maga helyén a mondatot.
A szinte folyamatos szemkontaktus lehetne akár agresszív megnyilvánulás is, de a finom fejmozgással párosítva a partnerre való nyitottságot árulja el. Ezzel együtt ahogy a felkapott mondatvégek, úgy időnként a mondatvégi szemkontaktus-törések is azt a törekvését jelzik, hogy a szót (biztos ami biztos) magánál tarthassa, amíg ki nem lyukad a gondolatsor végére.
Azon ritka alkalmak egyike volt ez a beszélgetés, amikor egyetértettem Havas Henrikkel: Budai Bernadett kiforrott személyiség benyomását kelti, aki szakmai tudása és kommunikációs képességei alapján egyaránt alkalmasnak tűnik a kormányszóvivői posztra.
Ugyanakkor Budai Bernadettnek érdemes tudatosítania magában: a kormányszóvivői tájékoztatókon „övé lesz a pálya”; nem kell szöktetnie magát. Sőt: a mondatvégi letett pontoknak ott nagyon fontos szerepük van: nemcsak a szóvivő, de az általa képviselt kormány céltudatosságát is hivatva vannak megjeleníteni.
Márpedig, hogy az ebben a blogban már egyszer-kétszer idézett mondást parafrazeáljam:
NEM ELÉG, HA A KORMÁNY CÉLTUDATOS; ANNAK IS KELL LÁTSZANIA!
készítette: Dezsényi Péter (BKI)

Szólj hozzá!