Nem könnyű a kormányszóvivő feladata, ha a kormány, amit képvisel, éppen népszerűtlenségi csúcsokat döntöget.

Lehet egyáltalán ilyenkor jól kommunikálni?

Ahhoz, hogy válaszoljunk erre a kérdésre, tisztázni kell: a walk nem azonos a talk-kal.

Más dolog cselekedni, és más dolog beszélni a cselekvésről. A kormány feladata, hogy kormányozzon, a szóvivőé pedig, hogy kommunikáljon. Ez két külön dolog, még akkor is, ha a kormányszóvivői kommunikáció nem független a kormány cselekvésétől, hiszen tárgyát a kormányintézkedések képezik. (Viszont azt is világosan le kell szögeznünk, hogy a funkcióknak ez az elkülöní­tése egy pillanatig sem azonos a “€žMás a kampány, más a kormányzás”€ filozófiájával!) A szóvivőnek a kormány valós intézkedéseit kell kommunikálnia, hitelesen, számon kérhetően. Ez nem mindig tűnik hálás feladatnak. De fogalmazhatunk úgy is, hogy kommunikációs szakmai szempontból ez az igazi kihí­vás.

Lássuk, hogyan felelt meg ennek a kihí­vásnak Budai Bernadett a Tv2 január 28-i Mokka adásában. Fél évvel ezelőtt, egy még korábbi (márciusi) felvétel alapján már elemeztük az akkor frissen kinevezett kormányszóvivő kommunikációs készségeit. A sok pozití­vum mellett legfőbb hiányosságként már akkor is megí­rtuk, hogy BB nem teszi le a pontot a mondatok végén, és “€žszökteti magát”€. A friss felvételből az derül ki, hogy ezen a téren nem történt változás. Csakhogy ami egy nagyritkán nyilatkozó politológus esetében mondhatni “€žbocsánatos bűn”€, az egy fél éve gyakorló kormányszóvivő esetében sokkal súlyosabban esik latba. Ugyanis a konkrét szituációban a számon kérő műsorvezetővel szemben egy í­gy egy védekező-magyarázkodó szóvivőt látunk, ami nem vet jó fényt az általa képviselt kormányra sem: Budai Bernadett besétált Azurák Csaba utcájába.

Egy kormánytól elvárjuk, hogy tudja, mit miért csinál. Egy kormány legyen céltudatos. A kormányszóvivő arcával és személyiségével hitelesí­tse ezt a céltudatosságot. A céltudatosságnak zsigeri és metakommunikációs szinten a legfontosabb mutatója a mondatvégi letett pont. Persze azok a politikusok és közszereplők, aki reggelente a különböző televí­zió-stúdiók között pendliznek, egyik első kommunikációs tréningjükön azt tanulják meg, hogy ne engedjék a műsorvezetőt közbevágni (ezt egyébként egyik korábbi elemzésünkhöz í­rt hozzászólásában Répássy Róbert fideszes képviselő meg is í­rta nekünk!). Ezért aztán kifejezetten gyúrnak rá, hogy végtelení­tett körmondatokkal lyukat beszéljenek a kérdező és a tévénézők hasába. Bár ily módon sokszor sikerül maguknál tartani a szót, ugyancsak sokszor fölmerül a kérdés: minek? A lényegi üzenet ugyanis nem megy át, a néző pedig magában megállapí­tja, hogy sok beszédnek sok az alja. Médiában nyilatkozóknak ajánlatosabb lenne a rövid mondatokban megfogalmazott letisztult üzeneteket gyakorolni.

Hogy mit kellett volna Budai Bernadettnek tennie, arra éppen a tegnapi bejegyzésben elemzett Kondorosi Ferenc mutatott jó példát. Rövid, de legalábbis belátható terjedelmű mondataival és céltudatosságával, amit a letett pontok (is) jeleztek, hitelesen és megfelelő súllyal képviselte saját személyes (!) álláspontját (és saját személyiségén keresztül a kormányt is) egy vehemens kérdezővel szemben. Bár kétségtelen, hogy a műsorvezető a házigazda, tehát ő irányí­tja a beszélgetést, de ez nem jelentheti azt, hogy a műsorvendégnek be kell hódolnia, és fel kell adnia a céltudatosságát. Márpedig azzal, hogy végtelení­tett mondatokban magyarázkodott, BB óhatatlanul védekező pozí­cióba kényszerí­tette saját magát, ezzel pedig attól a perspektí­vától fosztotta meg a szóban forgó kormányzati intézkedéseket, amely segí­thetett volna megérteni és elfogadni azokat.

És még egy (nem is olyan) apróság.

Az, hogy “€žez egy komplexebb dolog” – nem éppen ütős érv. Kétszer-háromszor megismételve pláne. A gyenge érv ismételgetése csak tovább gyengí­ti az érvet. Gyerekeknek szoktuk mondani: kicsi vagy még, te ezt nem érted.

Az, hogy a pár perces beszélgetésben nincs idő kifejteni a dolgot a maga komplexitásában, csak látszólagos paradoxon. Amit pár percben és pár mondatban igenis meg lehet valósí­tani: a beszélgetőpartner és a nézők jobb agyféltekéjét megszólí­tva érzékelhetővé és megragadhatóvá tenni a komplexitás lényegét. Egy frappáns analógia, jól eltalált metafora vagy hasonlat ugyancsak azt a PERSPEKTíVíT adhatja meg az állampolgárok számára, amitől azok nem alattvalóknak, hanem valóban állampolgároknak érezhetik magukat.

Végül is ezért tartják a kormányszóvivőt…