Demszky Gábor szerencsés alkat: fiatalabbnak néz ki a valódi koránál.
Közszereplő esetében ez (is) hozzátartozik a metakommunikációhoz.

Ép testben ép lélek: akinek fiatalos, egészséges, energikus a teste, annak feltehetően hasonló a szellemisége, a gondolkozása. És ez nem elhanyagolható szempont egy főpolgármester esetében.

A főpolgármester a vonzó külsőért nyilván meg is dolgozik: sportol, egészségesen táplálkozik, azonkívül nyilván kozmetikus és stylist segítségét is igénybe veszi a választópolgároknak nyújtott látvány megformálásához.

Mindezzel nincs is semmi baj mindaddig, amíg a metakommunikáció egybevág a fő üzenettel és erősíti azt: hogy tudniillik itt egy felelős vezető megfontoltan, ám ugyanakkor energikusan és hatékonyan cselekszik a közjó érdekében. És ha kongruens a politikus kommunikációja, akkor ezt az üzenetet hitelesnek tekintik az érdekeltek. Lényeges azonban, hogy ilyenkor a (meta)kommunikáció mint olyan nem is tűnik fel, nem kezd külön életet élni, nem harsogja minden megnyilvánulásával különféle „korszerű” és méregdrága tréningek kvintesszenciáját.

Mindez azért jutott eszembe, mert a Magyar Televízió Az Este augusztus15-i adásában látottak azt a benyomást keltették, hogy Demszky Gábor számára fontosabb önnön trendi imidzsének a bemutatása és ’eladása’, mint a budapestiek véleménye.

Miből alakult ki ez a benyomás?

Az első tényező mindjárt a látvány volt. Mára általánossá vált idősödő férfi média személyiségek és politikusok között, hogy – ha van még nekik – homlokukba fésült hajjal próbálják a hamvas és üde fiatalság látszatát kelteni. Eredendően ugyanis a kisfiúk és a kamaszok kócos lobonca hullik a homlokba. Mármost a főpolgármesternek eddig is kifejezetten fiatalos volt a külseje, azzal együtt is, hogy frizurája látni engedte a homlokát. Mostani hajviseletével a fodrászi beavatkozás túllőtt a célon: az eredmény nem egy ötvenöt éves jó svádájú férfi, aki tizenöt-húsz évet is nyugodtan letagadhat, hanem egy ötvenöt éves öregedő ember, aki kétségbeesetten igyekszik tininek látszani.

A megszólalás sem javított sokat az összképen. Pár éve már konstatálhattuk, hogy Demszky megcsináltatta a fogsorát. Ugyanis egyszer csak elkezdett ’fogpasztát reklámozni’. Kommunikációs tanácsadói nyilván felhívták figyelmét a mosoly jelentőségére, ezért aztán három-négy éve a tévéinterjúkban Demszky rendszeresen kőkeményen ’elmosolyogja magát’. A baj csak az, hogy ezek a mosolyok nem illeszkednek szervesen sem a tartalomhoz, sem a partnerrel kialakított viszonyhoz (amely alapjáraton általában konfrontatív), ezért aztán az energikusan kivillantott teljes felső fogsor inkább tűnik vicsorgásnak, mint a szívélyesség megnyilvánulásának. Egyébként mostanában valószínűleg ismét megújította a fogsort, erre utal a szokottnál selypesebb beszéd, amelynek tartalmát így (továbbá az infantilis hajzattal felturbózva) nehéz komolyan venni.

Érdekes az is, hogy a – nyilván tudatos kommunikációs stratégia alapján – látványosan pozitívnak szánt tartalmi üzenet is negatívba fordul, mert a főpolgármester olyan konfrontatívan optimista, hogy egyszerűen lesöpri, semmibe veszi a műsorvezető (és később Tarlós István) kérdéseiben érzékelhető más véleményt:

Mv.: – Főpolgármester úr, ön mennyire tartja azt normálisnak, hogy nyáron, mikor tényleg szinte nincs senki a városban, állandósulnak a dugók?
D.G.: – Mindaz, amit elmondott elmondható lett volna pozitív előjellel is. Én azt gondolom, hogy egy 1898-ban épített hidat, amit egyszer felrobbantottak és akkor az újjáépítés az nem volt tökéletes, és nem is az eredeti állapotot újították meg minden tekintetben, ennek a felújítása jó hír.
Mv.: – Ezt senki nem vonja kétségbe, ezek mind jó hírek, ha egyenként elmondanám valóban igaza van, hogy jó hírek.
D.G.: – Így van, tehát díszkivilágítást kap a híd és felújítjuk, lesz egy csodálatos hidunk, amely a Lánchídhoz mérhető, Budapest dísze, éke, jó hír. Jó hír az, hogy felújítjuk a budapesti utakat és már 300 km-nél tartunk, az autósok kevésbé szidnak emiatt egyébként már érzékelhetően.
Mv.: – Hát azért a dugó miatt szidják rendesen.
D.G.: – És a budapestiek 80 %-a támogatja, 80-85-90, tehát pontosan az ellenkező kép él a budapestiekben az útfelújításokról, mint amit ön most elmondott.

A beszélgetésből az az üzenet jön át, hogy Demszky maximális erőfeszítéssel koncentrál a korszerű és ’pozitív’ kommunikáció hogyanjára. Annyira ez áll törekvése középpontjában, hogy arra már nem tud igazán koncentrálni, amit mond. Erről árulkodik a feltűnően sok baki, dadogás és a párhuzamos gesztusok túlsúlya.

Úgy tűnik, elfeledkezik arról, hogy a kommunikáció akkor működik, ha a felek mindegyike JELEN VAN. Vagyis nem csak azt tudják, hogy mit akarnak mindenáron elmondani, hanem figyelni is tudnak, és képesek meghallani a másik felet is.

Ha valakiben a céltudatosság és a másik félre való nyitottság nincs egyensúlyban, akkor nem beszélhetünk JELENLÉTről.

De vajon hol van, aki nincs jelen?

Talán el van szállva…