A címben foglalt apropóból saját kollégánkkal, Dezsényi Péterrel készítettem villáminterjút:

“Doktor Úr!”
Hányan sütik el nap mint nap ezt a tréfás megjegyzést, mióta túl vagy a PHD védéseden?
Nem sokan szólítanak így. Viszont a családom tagjainak azóta Doktor Bubó vagyok.

Miből írtad a doktori munkádat?
A metakommunikáció technikájáról színészeknek és nem-színészeknek.
Ez azért izgalmas téma, mert sokan, főleg a színházi területen kételkednek abban, hogy a színész és a nem-színész kezelhető-e egyforma közelítéssel.

A dolgozat természetesen nem a színészi ösztönmunkát akarja boncolgatni, hanem abból indul ki, hogy minden létező különbség ellenére, végső soron mind a színész, mind a nem-színész „emberből van”, és meta/kommunikációs megnyilvánulásaiban vannak olyan (többnyire nem tudatos, de tudatosítható) elemek, amelyeknek az alapjai minden emberben közösek.

Az igaz, amit egyik bírálóm, Mácsai Pál mondott, hogy „a színész és a nem-színész máshova néz”, más cél felé törekszik metakommunikációs megnyilvánulásaiban. A színész megnyilvánulásaiban a szerep belső drámáját igyekszik megfogalmazni – ez valamiféle tudatos disszonanciát, inkongruenciát jelent. A nem-színész törekvése pedig éppen ellenkező irányú: megnyilvánulásait úgy igyekszik összehangolni, hogy harmonizáljanak, kongruensek legyenek, mert ez a hiteles személyiség jellemzője.

De alapvetően mindkettő, a színész és a nem-színész is ugyanabból az alapanyagból dolgozik. Ugyanúgy, mint ahogy a zenész ugyanabból a létező hangkészletből válogat, amikor harmonikus akkordokra épülő, vagy éppen atonális zenét komponál. Vagy a festő, aki a szivárvány színeiből egymást ütő vagy egymással harmonizáló színeket visz fel a vászonra.

Felfedeztél -e valamit a PHD-vel és a doktori munkával töltött idő alatt, ami téged is meglepett?
Az a meglepő, hogy a témámmal kapcsolatban nem tudok különleges felfedezést említeni, pedig menetközben biztos volt több is, hiszen négy éve nyilván kevesebbet tudtam a témámról. De ezek a felfedezések szervesen épültek egymásra, nem volt köztük váratlanul nagy ugrás.

Viszont meglepetés volt az, hogy lányaim, akik általános iskolásak, mennyire megtanultak tanulni – biztos vagyok abban, hogy ebben az is szerepet játszik, ahogyan én a doktorira készüléssel (bár egyáltalán nem volt ez egy tudatos cél) óhatatlanul valamiféle mintát adtam nekik.

Mik azok az előnyök, amiket Dr.-ként élvezhet az ember (azon túl, hogy a rendőr elnézőbb, ha gyorshajtasz?)
Nem vezetek, úgyhogy az általad említett példa speciel nem jön be. De kétségtelen, hogy vannak olyan főleg munkahelyi ismerősök, akik nagyobb respektussal viseltetnek irányomban. És persze a doktori fokozatnak van anyagi vonzata is.

„Dr.-ként elértél mindent”… gondolná az ember. Könyvet már írtál, tanítasz itt nálunk, és a BKF-en is… hova van tovább? Mik a terveid?
Nem szándékozom letenni a nagydoktorit, nem célom az akadémiai tagság. (Bár… tíz éve a doktori cím sem szerepelt a céljaim között…) De a témámban van még kutatnivaló bőven. Úgyhogy valószínűleg lesz még könyv.

És végül… metakommunikáció a szakterületed. Ha egyetlen mondatban kéne megfogalmaznod az üzleti élet szereplői számára, hogy mire érdemes leginkább figyelemmel lenniük a szakterületed szempontjából, mi lenne az az egy mondat?
Két mondat.

A tudattalan metakommunikáció könyörtelen: elárulja, hogy a szavakban képviselt állásponttal valóban azonosul-e a beszélő. Viszont a tudattalan tudatosítható.