Draskovics Tibor mindjárt a beszélgetés elején egy meglehetősen látványos bakit ejt, ami néhány pillanatra ki is zökkenti nyugodt magabiztosságából:
Mv.: … Akkor úgy tűnt, hogy megrendült önben a kormányfő bizalma. Ez a bizalom akkor most ezek szerint visszatért?
D.T.: – A bizalom nem tért vissza… bocsánat, nem most tért vissza, természetesen.

Annyira a beszélgetés elején vagyunk, és DT olyan tagoltan mondja, hogy a bizalom nem tért vissza, hogy gyengébb idegzetű nézők feltehetően köpni-nyelni is elfelejtettek meghökkenésükben. í“hatatlanul eszünkbe jut Freud Zsigmond, vagy legalábbis Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető, aki föltette a kérdést, hogy mit tudhat Draskovics Tibor Gyurcsány Ferencről, hogy mindig újabb és újabb helyet keresnek neki a kormányban?

Az ellenzéki politikus kérdésére mi természetesen nem tudunk válaszolni, a magunk eszközeivel csak a régi-új miniszter kommunikációs megnyilvánulásait vizsgálhatjuk. Mindenesetre megállapí­thatjuk, hogy a kí­nos baki után DT viszonylag gyorsan rendezte sorait, és a továbbiakban nyugodtan, kiegyensúlyozottan és TAKTIKUSAN válaszolt a műsorvezető kérdéseire.

Oldott és lényegében mozdulatlan felsőtesttel ül Krizsó Szilviával szemben, szinte folyamatos szemkontaktust tart vele. Feje kötetlenül, változatosan mozog, ami a magabiztosság egyik fontos mutatója. Amikor belelendül a magyarázatba, gyakran használ kézgesztusokat, köztük viszonylag sok ikonikusat is, amivel beszélgetőpartnerét is igyekszik “€žképbe hozni” – ez mindenesetre látványosan jelzi, hogy ő maga “€žképben van”€, vagyis tudja, miről beszél. Hogy ehhez képest föntebb külön kiemeltem a politikus taktikusságát, annak DT mondatszerkesztése és jellegzetes hanglejtése az oka.

Draskovics, aki egyébként láthatóan rutinos kommunikátor, jellemzően sokszorosan összetett mondatokban beszél, és az egyes tagmondatok végét hangsúlyosan és feszültségkeltőn fölkapja, jelezve, hogy nem ide akar kilyukadni. (í‰rdekes módon ez a hanglejtés egyébként elsősorban sok fideszes politikusra jellemző – lásd korábbi blog-bejegyzéseinket.) Viszont ezzel szemben a kacskaringós körmondat végén, amikor a hallgató a felfokozott feszültség feloldását (az “€žellenpontot”€) várná, a pontletétel többnyire meglehetősen vérszegény. Ráadásul DT ezt a félig lenyelt mondatvégi pontot sem hagyja “€žkicsengeni” – ahol a hallgató a lényegi mondanivalót sejtené, ahová a gondolatsor végül is kifutott, ott rögtön belecsap egy következő gondolatba (jellegzetes és gyakori szófordulata a “€žhozzáteszem”€), aminek a fényében az előző, lényegesnek vélt gondolat máris veszí­t a jelentőségéből.

Az, hogy a sok tagmondatvég hangsúlyos fölkapását nem kompenzálja egy legalább ennyire hangsúlyosan letett mondatvégi pont – nos, mindez a nézőben-hallgatóban úgy csapódik le, hogy DT-nak mint illetékesnek, szemmel láthatóan a kisujjában van az adott kérdéskör valamennyi eleme, ezeket fel is tudja sorolni nekünk, ám hogy ezek birtokában végül is mi lesz a csapásirány, azt nem tartja igazán fontosnak megosztani velünk. Pedig nyilván tudja, hisz láthatóan magabiztos.

Mindez azt a benyomást erősí­ti, hogy a miniszterelnök korábbi jellemzése (amit a műsorvezető idézett a beszélgetés elején), hogy tudniillik DT “€žravasz és szakmailag hiú”€, talán nem teljesen alaptalan.

Ezt egyébként – pár pillanatnyi “€žtaktikus”€ hallgatás után – maga az érintett is elismerte.