Érveléstechnika és a foci
2008. június 17.Nézve az Eb meccseit arra jutottam, hogy az itthoni közéleti vitáknak talán jót tenne, ha a labdarúgás szabályai szerint rendeznék. (Lehet, hogy ebben az esetben Orbán Viktornak könnyebb dolga lenne, de most nem róla akarok írni.)
A fociban a vita arról szól, hogy a két csapat (és persze akkor már a mögöttük álló szurkolótábor) közül melyik a jobb. A fociban az a jó, hogy gólokra játsszák. Egy gól egyértelmű, meglehetősen erős érv annak alátámasztására, hogy “X csapat a király”. Az ilyen érvet rendszerint a másik csapat és szurkolótábora is tudomásul szokta venni.
Természetesen X csapat propozícióját (“X csapat a király”) Y csapat és szurkolótábora vitathatja, kritikának vetheti alá, és ellenérvekkel bizonyíthatja a saját állítását, mely szerint “Y csapat a király”. Az ellenérveket, vagy X csapat állításának kritikáját ugyancsak gólokban fogalmazzák meg. A cáfolat akkor eredményes, ha Y-ék több gólt rúgnak, mint X-ék.
A fenti képlet olyan kristálytiszta, mint egy racionális (vagy tudományos) vitáé. A valóságban persze egyéb vitatípusok is színesítik a képet. A focimeccs a törvényszéki tárgyalásokhoz is hasonlítható “ nem elsősorban azért, mert a rivalizálás eldöntésére dramaturgiai szabályok szerint megengedett eszközöket használ fel, hanem mert még az Eb gyakorlata is azt mutatja, hogy a cél eléréséhez szükség van a semleges fél (a bíró) jóindulatának elnyerésére.
Még a legrangosabb nemzetközi labdarúgó tornák sem nélkülözik a veszekedés, mint vitatípus időnkénti megnyilvánulásait, hiszen a vita keltette érzelmi feszültséget a játékosok néha a másik személy elleni támadásban próbálják levezetni, megpróbálják a partnert kikészíteni “ lásd Zinedine Zidane fejesét Materazzival szemben a 2006-os vb döntőjében. (Zidane talán levezette az indulatát, de nem nyerte el a bíró jóindulatát, így aztán itt is a racionális érvek, vagyis a gólok döntöttek.)
És persze a nemzeti bajnokságokban időnként elő szokott fordulni a vita üzleti tárgyalás alapján történő megoldása is, ahol az érdekütközést alkudozás során a felek számára elfogadható kompromisszummal oldják fel “ magyarán megbundázzák a meccset.
Ezzel együtt a június tizenharmadiki Eb-meccseken volt (legalább) két olyan mozzanat, amely “a foci mint racionális vita” olyan tisztán nyilvánult meg, hogy a fentebb felsorolt maszatolási lehetőségeknek esélyük sem volt. Az egyik az Olaszország “ Románia mérkőzés nyolcvanadik percében történt, amikor a bíró tizenegyest ítélt a románok javára, Niculae állítólagos lerántása miatt az olasz kapu előtt. Visszanézve a lassítást, háááát… nem minősítem a bírót. Szegény olaszok is csak hüledeztek, de ilyen helyzetben leállni vitatkozni a bíróval “ ez nem jegyez jót az álmoskönyv szerint. Az egyetlent, amit tenni lehetett, Buffon megtette: kivédte a tizenegyest.
A másik mozzanat igazából nem is egy mozzanat, hiszen a hollandok a franciák ellen végig fantasztikusan játszottak. Ám “érveléstechnikai szempontból” különlegesen bravúros volt az, ami a 71. percben, 2:0-s holland vezetésnél történt. Ekkor ugyanis úgy tűnt, hogy visszatértek a francia remények, miután Sagnol lapos beadását Henry perdítette a hálóba gyönyörű mozdulattal. Még mindenki ünnepelt francia oldalon, amikor “ fél percen belül “ már meg is született Robben “ellenérve” – ezen az estén egyszerűen vitathatatlan volt, hogy a holland csapat a király.
Robben gól utáni gesztusát így is fordíthatjuk: “Quod erat demonstrandum”.
Szólj hozzá!