Lomnici Zoltán Az Esté-ben
2007. május 9.“˘ Mihez képest?
“˘ A Vas-Edényhez képest…
Az elemzésekkel kapcsolatban, amelyek ezen a honlapon megjelennek, föl lehet tenni a kérdést: minek alapján jelentjük ki, hogy ez vagy az a metakommunikációs megnyilvánulás erre vagy arra utal (mert olyasmit soha nem jelentünk ki, hogy ezt vagy azt JELENTI!!!).
Természetesen egy-egy megnyilvánulásból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Mai példánkban, Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének a metakommunikációját vizsgálva feltűnhet, hogy milyen szaporán pislog. írdemes tudni, hogy nyugodt, “normál” körülmények között, az emberek percenként tízet-tizenötöt pislognak. Aki ennél szaporábban pislog, az a szakirodalom szerint ezzel a feszültségét árulja el.
Annak a feszültségnek pedig nyilván van valami oka…
A másik véglet: valaki úgy állít valamit, hogy közben “a szeme se rebben”…
Mármost – végignézve a beszélgetést – Lomnici Zoltán szapora pislogása önmagában semmiről sem árulkodik: végig a húsz perc alatt lényegében ugyanúgy pislog.
Arra viszont nagyon alkalmas ez a húsz perc, hogy a beszéddallam sávszélességét, a mondatok hosszát, a mondatok végén a letett pontokat, és nem utolsósorban a kézgesztusokat összehasonlítsuk a beszélgetés első illetve a második felében.
Egy mondat a második perc környékéről:
“ ívente több mint 400 ezer ítéletet hoznak a bíróságok, 900 ezer nem peres ügyben határoznak, és a peres ügyek 86 %-a egy éven belül jogerőre emelkedik, zömmel azért, mert nem fellebbezik meg, a megfellebbezett ügyek kb. 50 %-ánál megváltoztató, vagy hatályon kívül helyező döntés születik, tehát bebizonyosodik, hogy a döntés téves, ez így van a világon mindenütt.”
A beszélgetés első tíz percében jó pár hasonló terjedelmű mondat hangzik el, a letett pontok száma percenként egy-másfél – a szűk dallamsáv altató hatása vetekszik a legjobb nyugtató bogyókéval.
És egy idézet a tizennyolcadik perc tájékáról:
“A kritikáknak helye van. A kritikára szükség van. A bíróság is tévedhet, erre rámutathatnak. Amit mi kérni szoktunk, hogy a mi álláspontunk, az eltérő véleményünk is jelenjen meg ezekben az anyagokban. Most is itt vagyok, elmondja a véleményét, felteszi a kérdéseit és én válaszolhatok, ez egy korrekt eljárás. Ennél többet nem kérünk. És természetesen a megbélyegzést, a szélsőséges megnyilvánulásokat egyetlen társadalmi csoporttal, így a bírósággal szemben sem tartjuk helyesnek. Ebben egyébként nagyon következetes a nemzetközi bírói társadalom.”A fenti szövegben a letett pontok 2-10 másodpercenként követik egymást. A beszélő itt nagyon összeszedett, céltudatos benyomást kelt. És figyeljük meg a gesztusokban a kontrasztot! Az első tíz tizenkét percben jószerivel csak a balkezével ismételgeti ugyanazt az egyirányú, felfele tenyeres gesztust. ínmagában ebből a megnyilvánulásból nem vonhatunk le messzemenő következtetést, de feltűnő, hogy körülbelül a félidőben a gesztus iránya megváltozik, attól kezdve gyakorlatilag csak lefele tenyeres gesztusok vannak, méghozzá egyre változatosabbak! Nézzük csak meg a beszélgetés vége felé, milyen kézmozdulatokat használ ennél a szövegnél:
“Az Európai Emberi Jogi Bíróság, a strasbourgi kimondta, hogy a bírók, bírósági tisztviselők esetén másképp kell eljárni, meg kell védeni őket, az alaptalan támadásoktól, mert nem képesek védekezni…stb”
A változatos kézmozdulatok azt a benyomást keltik, hogy LZ itt “kézben tartja a dolgokat”. Ezektől a gesztusoktól visszatekintve az első félidő gesztusai mintha azt üzennék: “ne bántsanak, én csak egy szegény kis legfelsőbb bírósági elnök vagyok…”. Feltételezzük, hogy ez nem szándékos üzenet volt.
Ebben a dolgozatban tudatosan nem taglaljuk a beszélgetés tartalmi részét, bár nyilván van összefüggés a mit és a hogyan között.
Az összefüggés nyilván meglehetősen bonyolult.
A közszereplőknek azonban tudniuk kell: a laikus néző hajlamos lesz leegyszerűsíteni. Ezért nem szabad elhanyagolni a metakommunikációs üzenetek jelentőségét.
készítette: Dezsényi Péter (BKI)
Szólj hozzá!