Ez a rövidke elemzés az egészségügyi miniszter metakommunikációjáról szól és nem az egészségügy helyzetéről. Bár a kettő nem teljesen független egymástól…

Első közelí­tésben Molnár Lajos gyakorlott kommunikátor – de vajon jó kommunikátor-e? Valóban azt üzeni, a mit akar? A mondatvégi pontokat leteszi (ami céltudatosságra utal), mer szüneteket tartani (hogy a hallgatósága elgondolkozzon azon, amit mondott), és tartja a szemkontaktust. A kézgesztusai viszonylag szűk volumenűek, de azon belül viszonylag változatosak. A tizenhat perces beszélgetésből azonban ennél több is kiderül.

De vajon az derült-e ki, amire kí­váncsiak vagyunk (lettünk volna)? A tizenhat perc letisztult üzenete: a magát európainak tartó miniszter és munkatársai kampányt indí­tottak (lefordí­tottak egy nyugat-európai szlogent), a magyar betegtársadalom viszont nem európai, mert ragaszkodik a piros bogyóhoz. Az európaiságról beszélő miniszter viszont többek között nem mondta el az ingyenesen hí­vható telefonszámot (ami konkrét információ lett volna), a weboldal ugyancsak konkrét cí­mét pedig először rosszul mondta el. Szerencsére a műsorvezető rákérdezett, de amikor a nézők és a technikusok kedvéért tagoltan és helyesen megismételte, abba a miniszter belebeszélt. Ezek a konkrét információk fontosak (lettek volna) a nézők számára – a miniszternek nem az volt a fontos, ami a nézőknek.

A szem a lélek tükre – hogy a kommunikáció egyik különösen fontos csatornája, ezt mindenki érzi. Molnárt nem vádolhatjuk azzal, hogy kerülné kérdező-partnere tekintetét. í‰ppenséggel inkább az a gond, hogy túlságosan is állhatatosan néz Baló szemébe. Márpedig egy asszertí­v, egyenrangú beszélgetésben általában a hallgató fél néz többet a beszélő szemébe – a beszélő tekintete viszont a gondolat megfogalmazása közben gyakran kalandozik, és csak a mondat végére talál vissza a hallgató szeméhez.

Ennek nagyon fontos üzenete van: erről a dologról ezt és ezt gondolom, Te mit szólsz hozzá? Te jössz…vagyis a mondat végén megteremtett szemkontaktus azt a benyomást kelti a másik félben, hogy a beszélő nyitott és kí­váncsi az ő véleményére is. Természetesen, ha a tekintet egy pillanatra sem kalandozik el, hanem gyakorlatilag folyamatosan fixí­rozza a partnert, az nem a nyitottságot üzeni. (Az áldozatát a merev tekintetével megbéní­tó kí­gyó nem nyitott a kiszemelt egér esetleges ellenérveire…) így aztán az már nem is volt meglepő, hogy amikor a műsorvezető megpróbált időnként közbekérdezni, Molnár ahelyett, hogy meghallgatta volna a kérdést és megpróbált volna arra válaszolni, inkább figyelmeztetőleg megemelte a hangját (szerkesztő úr, SZERKESZTŐ íšR! – mintha csak valamelyik minisztériumi beosztottja feledkezett volna meg arról, hogy hol a helye), és cizellálta tovább a magáét.

Pedig Baló igyekezett mindig a letett pontok, a befejezett mondatok után becsúsztatni egy-egy kérdést, ráadásul olyat, amire érdekelt volna a válasz. A miniszter viszont (ismerjük el, nagy nyomás nehezedik rá) amit elhatározott, hogy elmond, attól nem hagyta magát eltérí­teni – időnként lebeszélte a képernyőről a műsorvezetőt. Pár napja azt í­rtam Kóka János kommunikációjáról, hogy amit elhatározott, hogy elmond, azt el is mondja. Csakhogy volt egy alapvető különbség: Kóka tömören fogalmazott, és volt olyan rugalmas, hogy Baló kérdéseire is azonnal és érdemben tudott válaszolni. Molnárnak viszont nem erénye a rövidség: “€žmindig mondtam, adjanak nekem húsz-harminc percet”€.

Ez a beszélgetés tizenhat percig tartott. Vajon a maradék 4-14 percben mennyivel többet tudtunk volna meg? Nagy kérdés, hogy az utolsó percekben Baló által megfogalmazott kommunikációs jótanácsokat valóban megfogadja-e. Ugyanis…
Ugyanis a másik gond, hogy Molnár nyaka, válla meglehetősen kötött, feje keveset mozog. A mozdulatlan vagy nagyon keveset mozgó fej autoriter vezető benyomását kelti – és megette a fene, ha egy vezető beosztású ember nem tud domináns lenni. Ám ez csak akkor működik, ha a fej azt a kevés mozgást a válltól és a törzstől függetlenül végzi – ez magabiztosságot jelez: azt, hogy az illető nem fél a helyzettől vagy a partnertől. Ha a fej mozgásába belemozog a felsőtest is, akkor ez elárulja a nyak és a váll merevségét.

A benyomásra, amit ez a megnyilvánulás kelt, van egy plasztikus magyar kifejezés: nyakas…

készí­tette: Dezsényi Péter (BKI)