barra

képzés

CQ teszt

blog

Ügyfelek

FOR ENGLISH SPEAKERS

Marketing vagy kommunikáció?

2009. február 27.

Marketing vagy kommunikáció? Melyik tudásra van nagyobb szükség ahhoz, hogy ötleteinket, gondolatainkat, “eladjuk” a világnak?

Talán egyikre sem, legalábbis nem az első helyen. Mert ott a lényeglátásra lehet a legnagyobb szükség.

Kaptam tegnap egy linket egy játékhoz, ami annyira bután egyszerű, hogy nem is sok esélye lett volna nálam. Az ajánlás azonban a következő mondat kíséretében érkezett:

“Meddig bírod? Amerikai pilóták átlag 2 percig.”

Itt van a játék, próbáljátok ki gyorsan, aztán olvassátok tovább ezt a  bejegyzést:
A teljesen buta, de addiktív játék linkje.

jatek

Na.
Annyi mindent lehetett volna erről a játékról írni, annyi aspektusból lehetett volna ránézni, hogy csuda. Éppen annyiból, mint bármelyik ötletünkre, vagy gondolatunkra, amit el akarunk adni a “világnak”.

Aki ezt a játékot felrakta a netre, tudta, hogy melyik az az aspektus, ami a játékot a legizgalmasabbá teszi. Ezt követően nem volt más dolga, mint hátradőlni, és elégedetten mosolyogni a rengeteg látogató láttán.

Mindebből arra következtetek, hogy a jó kommunikációnak éppen az az alapja, mint a jó marketingnek. Az alap, amire épül,  a lényeglátás. Az az aspektus, amiből nézve az ötlet/gondolat a legfényesebben csillog. A legszínesebb. A legszagosabb. A legszexibb. Minden más ezután van csak, de cserébe nem kell bizonygatni, és magyarázni, amiben hiszünk, mert ezt elintézi helyettünk a “meglátott lényeg”.

Szólj hozzá!





Spam protection by WP Captcha-Free