„Magán kívül semmit sem hozott a 4-es főúton tüntető gazdáknak, azok mégis tapssal fogadták tegnap Gráf József földművelésügyi minisztert, aki horvátországi nyaralását megszakítva utazott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér határában a nagyobb fagykártérítésért tüntető gyümölcstermelőkhöz.” – Népszabadság, 07.07.26.

Gráf József – függetlenül attól, hogy a szabolcsi gazdáknak nem tud bűvészcilinderből elővarázsolni kártalanítást – természetesen elsősorban attól sikeres, amit kommunikál. Amikor idehaza a legkülönfélébb területeken folynak a leépítések, és szerte Európában is a mezőgazdaságban a termelés visszafogása a cél, ő termelésfejlesztést hirdet, és azt mondja: az élelmiszer pár éven belül stratégiai cikk lesz.

Csakhogy a mindenféle szép és jó lózungokkal dobálózó politikusokkal Dunát lehet rekeszteni, Gráf viszont egyike a nagyon keveseknek, akiknek el is hiszik, amit mond.
Hiteles ember.
Ez annyit jelent, hogy a miniszter szavai és a cselekedetei fedik egymást, és ezt mindazok, akiket ez közelről érint (vagyis a gazdák), el is ismerik. Ehhez én nem értek, ám amit az MTV Az Este című műsorában július 27-én látott hétperces beszélgetésből kommunikációs szempontból le lehet szűrni, az mindenesetre tanulságos.

Harmincnégy mondatból harmincnégynek a végén leteszi a pontot – ez egyértelműen céltudatosságot jelez: tudja, miről beszél és mit akar mondani. Tegyük hozzá, hogy a mondatok, ha nem is tőmondatok, de kivétel nélkül mind belátható terjedelműek – semmi mellébeszélés.

Talán a beszélgetés legelején, a műsorvezető köszönésének viszonzásánál a legkevésbé határozott a letett pont, ám ennek a „Jóestét”-nek a dallama tökéletesen tükrözi Mészáros Antóniáét – vagyis elfogadja a kérdezőt egyenrangú partnerként. Az egyenrangú viszony annak a dinamikus egyensúlynak az eredménye, amelyben kettejük közül Gráf ért jobban a mezőgazdasághoz, de itt a stúdióban lojális a házigazdához.

A harmincnégy mondatból tizenötnek a végén tart szemkontaktust. Ez első pillantásra viszonylag alacsony aránynak tűnik, ám mégsem érezzük, hogy ne lenne nyitott a beszélgetőpartnerére. Ugyanis a miniszter az egész beszélgetés folyamán nagyon sokat néz a műsorvezető szemébe, és amikor egy-egy mondat végén egy pillanatra elkapja a tekintetét, a következő mondat indításának pici felgyorsításából egyértelmű, hogy azért nem adja át a kezdeményezés lehetőségét a partnernek, mert az éppen kikerekedett gondolat csak része egy gondolatsornak. S mivel minden mondata viszonylag rövid, ezért a gondolatsor hamar kikerekedik, és ilyenkor kivétel nélkül mindig a műsorvezető szemébe néz.

Gráf József végig ugyanabban a pózban, stabilan ül a székében, törzsét nem mozgatja, nem fészkelődik, nem forgolódik. Szilárd, magabiztos benyomást kelt, anélkül, hogy merev lenne. Ez annak köszönhető, hogy fejét végig oldottan, változatosan mozgatja. Kezeit összefonja maga előtt az asztalon, és amikor nyit ebből a „védőkorlátból”, csuklóból indított gesztusainak többsége párhuzamos – ez, továbbá hüvelykujjainak időnkénti kis játéka árulkodnak némi feszültségről. Ám éppen ez az apró kommunikációs „fogyatékosság” teszi az egyébként végig kifejezetten asszertív megnyilvánulást szerethetővé, „emberivé”. (A túlzott tökéletesség elidegenít.)

És végül egy szubjektív észrevétel: Gráf József arca engem John Wayne-re emlékeztet.

Része ez is a kommunikációnak? Biztosan.

Azt mondják: az ember harmincéves kora után felelős az arcvonásaiért.