Nem elég, ha a politikus “a mához szól”
2008. augusztus 4.A HCD Research Inc. egy kommunikációs kutatóintézet, amelynek a honlapja felméréseket közöl a média és a nagyközönség részére arról, hogyan fogadnak az amerikaiak bizonyos vitatott nyilatkozatokat, médiaeseményeket vagy éppen hirdetéseket. Az online felmérések résztvevői egy videót látnak az adott eseményről, és közben a számítógép egerét egy olyan skálán mozgatják föl-le, amely például a videón szereplő személyiség hitelességét méri, vagy azt, hogy a felmérés résztvevője mennyire ért egyet a látottakkal-hallottakkal. Minthogy a mérési eredményeket folyamatosan, negyed-másodpercenként rögzítik, a kirajzolódó görbe az elhangzó beszéddel gyakorlatilag szoros szinkronban rajzolódik ki.
Maga a módszer nem teljesen új, pár éve Az elnök emberei c. tévésorozatban már láthattunk hasonlót, igaz, ott az azonnali eredmények még csak az elnök stábja számára voltak láthatóak.
A mellékelt videón John Fitzgerald Kennedy 1960-as, vallással kapcsolatos beszédének egy részletét láthatjuk (Kennedy a protestáns többségű USA első katolikus elnöke volt). A jobb alsó sarokból az is kiderül, hogy a felmérés 2007 decemberében készült. Ennek fényében persze különösen érthető, hogy JFK beszédét protestánsok, katolikusok és más vallásúak illetve ateisták egyaránt magasra értékelték az őszinteségi skálán. Ugyanez a beszédrészlet a párthovatartozás szerinti vizsgálatban is végig magas értékeket mutatott, bár itt a demokrata érzelmű résztvevők a többieknél láthatóan kissé lelkesebben mozgatták az egeret. Persze ma már Kennedy legendás történelmi személyiségnek számít… De legalább az amerikaiak a múltjukat viszonylag egységesen látják. Innen Magyarországról nézve már ez is szinte maga az idill…
Mai politikusoknál persze nem feltétlenül ennyire egységes a megítélés. Obama és McCain megnyilatkozásainak vizsgálatakor természetesen a párthovatartozás szerint különböző színű görbék alaposan eltávolodnak egymástól, és ez természetes is. Ám éppen a napokban derült ki, hogy amit a görbék kirajzolnak, az csak pillanatnyi benyomást rögzít, és ha a résztvevők “alszanak rá egyet”, akkor már nem biztos, hogy ugyanúgy éreznek. McCain ugyanis legutóbb egy hirdetésében ellenfelét Britney Spearshez és Paris Hiltonhoz hasonlította. A demokratákat képviselő kék vonal egy ideig a zéró körül ténfergett (a demokrata résztvevők talán nem akartak hinni a szemüknek-fülüknek), majd meredeken a negatív tartományba zuhant. A piros republikánus görbe viszont rögtön kezdéskor meredeken ívelt fölfelé, és végig magas pozitív értéket mutatott. Csakhogy egy másik felmérés, amelyet szintén a HCD Research Inc. végzett a Muhlenberg College Institute of Public Opinion-nal karöltve, és amely az utólagos reakciót vizsgálta, árnyalt az egyidejű reakció fekete-fehér képén. Ebben ugyanis a magukat republikánusoknak valló megkérdezettek 61%-a “zavartnak, szkeptikusnak és szomorú”-nak vallotta magát a hirdetés megtekintése után.
“Nem tudjuk biztosan, vajon a nézők negatív érzelmei valamelyik jelöltnek szólnak-e, vagy a módnak, ahogy az üzenetet megfogalmazták,” – mondta Glenn Kessler, a HCD Research elnöke – “de azt tudjuk, hogy a hirdetés nem mozgatta meg a választókat, akik a megtekintés után negatív érzelmeiket fejezték ki.”
Mindez azt erősíti meg, hogy nem elég, ha a politikus “a mához szól”. Bár nem az utókort kell megcéloznia (ötven év múlva legtöbbjére a kutya se fog emlékezni), de azért jó, ha holnap még ugyanazt fogják róla gondolni, mint amit ma gondolnak.
Szólj hozzá!