Szűk két hét múlva választások, mi pedig itt ülünk a munkahelyünkön ölbe tett kézzel. Ez persze nem igaz, de az biztosan, hogy a korábbi választásokkor ilyenkor már alig vártuk, hogy – politikai beállítottságunkat szigorúan félretéve – szakmai szempontok szerint elemezzük a miniszterelnöki vitát.

Ebben az évben azonban nem lesz vita.

Értem én, hogy ennek oka van, hogy ha a választások biztos befutója, Orbán Viktor vitázni kezdene Mesterházy Attilával, vagy Bokros Lajossal, azzal úgymond magával egy szintre emelné őket, ezzel pedig saját pozicionálását rontaná. De valóban olyanok az ország vezető politikusai, mint egy-egy mosópor, vagy gyümölcsjoghurt márka?

Merthogy MI, a NÉP várnánk a vitát, még akkor is, – vagy éppen azért – ha sokszorosan csalódottak, kiábrándultak vagyunk. Hiszen még mindig várakozással és tisztelettel nézzük a politikusainkat, szeretnénk hinni benne, hogy képesek lesznek helyesen kormányozni az országot.

Amerikában elképzelhetetlen lenne, hogy bármilyen oknál fogva egy jelölt nem áll ki a porondra, és nem vállalja a megmérettetés kockázatát. A miniszterelnöki vita ugyanis egyáltalán nem a miniszterelnök-jelöltek kedvéért van, hanem a választók kedvéért, akiknek arrafelé ennyi tisztelet kijár.

Mert hát mit is üzen mindez nekünk, választóknak? Azt, hogy ebben az ügyben MI nem számítunk. Nem MI számítunk.

És ezzel közvetve azt is, hogy rájuk nem számíthatunk.