Bár korábban is előfordult időnként a képernyőn, de amióta az íšj Rend kormányprogram kormánybiztosa, azóta Kondorosi Ferenc mindennapos vendég a különféle tévéhí­radókban és politikai beszélgető-műsorokban. Nem véletlenül és valószí­nűleg nem csak a pozí­ciója miatt kaptak rá mostanában a tévések.

Ami minden megszólalásakor feltűnő: a rendí­thetetlen nyugalma és visszafogottsága. Gyakorlatilag szinte mozdulatlan fejjel, folyamatosan mélyen partnere szemébe nézve fogalmazza meg gondolatait. Beszéde kimért és rendí­thetetlen – bár a hosszú magánhangzókat többnyire lerövidí­ti és ettől a beszédritmusa némileg elkent, de soha nem veszi át a vele szemben ülő médiamunkás pergő-hadaró tempóját. Ez pedig azt az érzést keltheti bennünk, hogy KF, bármilyen pozí­ciót is tölt be éppen, alapjáraton olyan vezető lehet, aki vezetőnek is látszik. S ha ehhez hozzávesszük a finom tájnyelvi í­zt a szavaiban, akkor mindebből az a benyomás kerekedik ki, hogy mindehhez nem kell megtagadnia önmagát, trendi kommunikációs tréningek sablonjaival operálni – abból merí­thet, ami “€™von Haus aus”€™ megvan neki.

Látszólagos mozdulatlansága és kimértsége akár zombi-szerűvé is tehetné. Korábban e blog hasábjain megemlékeztünk Hiller István kifejezéstelen merev megnyilvánulásáról, aki a vizsgált intejúban három vagy négy percig gyakorlatilag nem volt jelen – nos, Kondorosi Ferencet attól izgalmas figyelni, hogy a látszat ellenére pillanatok alatt kiderül, hogy jelen van.

Az MTV január huszonnyolcadiki Napkelte műsorában a vehemens Pallagi Ferenc volt a kérdező. Mindjárt a nyitókérdés tárgyi tévedést tartalmaz. KF három rövid mondatban helyére teszi a tényeket és megválaszol a kérdésre, egyes szám első személyben (!), tehát személyes felelősséget vállalva, anélkül, hogy egy pillanatig is direkt utalna a műsorvezető hiányos felkészültségére. Azzal hogy nem kommentálja, finoman minősí­ti. (Amúgy a kérdés harminchárom másodpercig tart, a válasz tizenhétig…)

A mozgássérült igazolványokkal kapcsolatosan már az is kiderül, hogy ennek a pókerarcú hivatalnoknak a jelek szerint humora, mi több: iróniája is van.

Kérdés: Az adott bevásárlóközpont igazgatójának ez fontos lenne, tele vannak ezek a bevásárlók ilyen jó erőben lévő fiatal rendészekkel meg mindenféle ilyen izékkel. Azt kellene háromnak mondani, hogy öreg, ma egész nap a parkolóban vagy, ha meglátod, hogy valaki oda beáll, pofán vágod, el van intézve a dolog.
KF: Szimpatikus a javaslat, remélem, hogy több hipermarket vezetője vagy reklámszakembere is nézi az Ön adását, és ezeket a szavakat megfontolja… í‰n nem tudom a hipermarketek üzletpolitikáját alakí­tani, de a jogalkotás eszközrendszerét mindenesetre bevetjük.

Azzal, ahogy a kormánybiztos a szavak szintjén “€žértékeli”€ Pallagi javaslatát, a metakommunikáció szintjén viszont változatlanul nem áll rá a kérdező hullámhosszára, nagyon finoman és elegánsan csinál hülyét a műsorvezetőből…

Hozzátartozik a történethez, hogy Pallagi következő kérdése viszont jogos: “€ž…ehhez rendőr kell közterület-felügyelő kell, apparátus kell, í­rni kell, stb”€. A kormánybiztos eddigi rendí­thetetlenségét egy töprengőbb megnyilvánulás váltja fel. Ahogy egyszer csak őzni kezd, nem csak a szavakat keresi, hanem a megoldás lehetőségeit is, itt és most: a felelősséget vállaló ember szembesülése egy olyan feladattal, melynek megoldásához az ő kompetenciája nyilván kevés.

“€žA jog, az végső megoldás, akkor, amikor az erkölcs, az egyéb más normarendszerek nem hatnak, akkor kell a jogot bevetni. í–sszfegynemi gyakorlat az élet…”€ – Kondorosi elismeri, hogy nem minden “€™fegyver”€™, nem minden eszköz áll a rendelkezésére. Nem ő az Illetékes Elvtárs.

Kommunikációja alapján mégis megteremti azt az érzést a nézőben, hogy “€™saját fegyvernemében”€™ lehet rá számí­tani.