barra

képzés

CQ teszt

blog

Ügyfelek

FOR ENGLISH SPEAKERS

Pecsakucsa

2009. november 16.

Hallották már a címadó furcsa szót? Mert én egészen a közelmúltig nem.

(Egyébként valójában, így írják: Pecha Kucha) Szóval a Pecha Kucha egy mára már nemzetközivé fejlődött nyitott fórumféleség, kortárs építészeknek, designereknek. Egy olyan fórum, ahol találkozhatnak egymással, a közönségükkel, és ahol bemutathatják művészetüket a nagyvilágnak.

pecha-kucha

Csakhogy. A szerveződés ötletgazdái (akikről mindjárt többet is megtudhatnak) szerették volna megkímélni önmagukat és embertársaikat a rétestésztaként nyúló, gyakran érthetetlen, „magasröptű”előadásszörnyektől, ezért létrehozták a 20×20-as szabályt: minden előadó pontosan 20 power point diát mutathat be, és mindegyikről éppen 20 másodpercet beszélhet. Ez előadónként 6 perc 40 másodpercet jelent. Csalás kizárva, mivel az előadóknak előre el kell küldeniük a diákat, és az irányítás innen kezdve nem az ő kezükben van. Húsz másodperc után, ha tetszik, ha nem, jön az újabb.

Eddig ez a legremekebb kommunikációs önképzési lehetőség, amit el tudok képzelni. Gondoljanak bele, mi lenne, ha egy értekezlet, vagy előadás során hasonló szabályokat kellene betartaniuk. Annyi engedményt adok, hogy akiknek az építészetnél, designnál kevesebb képet igénylő témája van, az 10 kép, 40 másodperces alapon is gyakorolhat.

Márpedig, ha ez a szabály, akkor ezerszer is átrágjuk, megszerkesztjük, megrövidítjük a mondanivalónkat. Ezzel egyben gyakoroljuk is, amitől eleve magabiztosabbak leszünk. Ráadásul a sok rövidítés hatására szinte biztos, hogy üzenetünk sallangmentes és letisztult lesz. A végén pedig a leggyönyörűbb: muszáj legalább egyszer tényleg elpróbálni, hogy kiderüljön; a diákhoz írt szöveg belefér-e 20 (vagy 40) másodpercbe.

Valószínűnek tartom, hogy egy Pecha Kucha esten (Budapesten nemrég a 15. ilyen eseményre került sor) nincsenek unalmas előadások. Ha mégis vannak, az sem baj, mert néhány perc és túl vagyunk rajta. Milyen jó lenne, ha nemcsak építészek és designerek számára lenne ilyen Pecha Kucha, hanem mondjuk a konferenciák előadóinak, rendszeresen prezentáló kollégáinknak és lehetőleg a főnökünknek is, ha hajlamos hosszú és unalmas értekezleteket tartani. Bár az is elég lenne, ha holnaptól csak be kellene tartaniuk a 20×20-as szabályt….

A Pecha Kucháról és a magyar estekről többet megtudhatnak itt.

A szerveződés nemzetközi honlapja pedig (angol nyevű) itt található:
www.pecha-kucha.org

Szólj hozzá!





Spam protection by WP Captcha-Free