“Rossz fiú, jó fiú…” vagyis Molnár Gyula Indexes számonkérése
2008. június 7.Az Indexben megjelent egyik cikk szerint milliókkal támogatta Molnár Gyula újbudai polgármester politikai sikerét a kerület egyik éjszakai szórakozóhelye. A cikket kiegészíti egy kommunikációs szempontból kissé necces videó-összeállítás.
írásunkhoz tartozó videó megtekintéséhez klikk a képre:
Az összeállítás első perce (az összidő egynegyede!) az oknyomozás nehézségeiről szól. Az oknyomozó riporter (akinél az elszánt külső érző lírai lelket takar – mi másra is utalhatna a piros rózsa szagolgatása az önkormányzat bejárata előtt?) felszegett fejjel, összevont szemöldökkel, foga közt szűrve a szót osztja meg velünk szándékát: fel akarja keresni a kerület polgármesterét. Célja elérésének azonban akadálya van: a polgármester nincs az irodájában. “Folyamatosan rendezvényei vannak…” – ezt kétféleképpen is lehet értelmezni.
Az egyik variáció az, hogy a polgármester azért van “kint a terepen”, mert a munkáját végzi: találkozik a kerület lakóival, és szembesülve problémáikkal, velük közösen a helyszínen keresi a megoldás lehetőségét. De vajon ezt akarja közölni velünk az oknyomozó riporter? Teljességgel ugyan nem lehet kizárni ezt a lehetőséget, ám az expozíció képsorai, amelyek megelőlegezik a riporter és a polgármester találkozásának legizgalmasabb (“best of”) pillanatait, erősen kétségessé teszik, hogy ez lenne az üzenet:
Riporter: “A Rio Café támogatta a polgármester úrnak a kampányrendezvényét.”
Polgármester: “Nem tud ennél lejjebb menni szerintem a média se (fejével a kamera felé int), meg a politika se.”
Az, hogy egy ilyen összecsapás kedvéért az oknyomozó riporternek “a világ végére”, de legalábbis az őrmezei Közösségi Házig el kellett mennie, dramaturgiailag óhatatlanul azt a sejtelmet ébreszti a nézőben, hogy a polgármester úr a lakossági találkozót csak ürügyül használta, hogy elbújjon a riporter számon kérő tekintete elől.
Ezért aztán, amikor végre eljutottunk az interjúhoz, megint csak feltűnő, ahogy a riporter felteszi a kérdést: a hátraszegett és félrehajtott fej, a zárt szájjal és lusta artikulációval (“foga közt szűrve a szót”) pongyolán megfogalmazott kérdés egyszerre flegma, ugyanakkor kekec benyomást kelt. “Na szóval, hogy az… az lenne a kérdésünk, hogy őőő… egy informátorunk szerint a… a Rio Café támogatta a polgármester úrnak a kampányrendezvényeit. Hogy erről tud-e?”
Miért lényeges, hogy milyen benyomást kelt a riporter? Egyáltalán, köteles ő szeretni az alanyát, miközben korrupcióval gyanúsítja?
Szögezzük le: nem, nem köteles szeretni, sőt még csak szimpatizálnia sem kell vele. Az ártatlanság előzetes vélelmét viszont saját jól felfogott szakmai érdekében ajánlatos a metakommunikáció szintjén is kifejezésre juttatni. A flegma lekezelő modor riporteri melléfogás: a polgármester ugyanis röviden bár, de megválaszol a kérdésre: “Nem.” – mármint hogy nem tud róla. Viszont ettől kezdve már ő támadja a médiát. Ráadásul pillanatok alatt lélektani fölénybe kerül azzal, hogy rákérdez az őt bemártó “informátor” kilétére (végül is joga van tudni…), és a riporter hosszasan habozik, hogy megmondja-e. Akár sáros, akár ártatlan a korrupciós botrányban a polgármester, ettől kezdve a néző akár azonosulni is tud a méltatlankodásával: neki, Molnár Gyulának itt kell állni és magyarázkodni egy névtelen feljelentő vádjával szemben!
A felületes hírfogyasztó hajlamos egyszerű sémákban, feketén-fehéren gondolkozni. A néző szemében a küzdő felek egyike a jó fiú, a másik a rossz. Egy ilyen meccsben a riporter eredendően a jó fiú kell hogy legyen, hiszen a néző helyett, az ő nevében kérdez. Ám ha lemegy rossz fiúba, akkor szándéka ellenére is jó fiút csinálhat ellenfeléből…
Szólj hozzá!