barra

képzés

CQ teszt

blog

Ügyfelek

FOR ENGLISH SPEAKERS

Terí­téken az internetadó (Harsányi László)

2008. április 30.

Az autórádióban hí­reket mondanak: “€žFigyelem! Az autósztrádán haladók nagyon vigyázzanak: egy őrült autós a forgalommal szemben száguldozik!”€
Mire az autós: “€žMi az, hogy EGY őrült? Nekem már legalább száz jött szembe!…”€

Váš prohlížeč nepodoporuje Flash stáhnětě jej.

Ez a vicc jutott eszembe az MTV Az Este csütörtöki adását látva, ahol is az Internet-adó kapcsán ültek le egy asztalhoz Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom NYRT elnök-vezérigazgatója. Az ilyesféle tévévitáktól persze nem érdemes azt várni, hogy a nézők előtt élő adásban megoldják az adott problémát. De persze a felek kommunikációját megfigyelni nagyon is tanulságos.

Még akkor is, ha a versenyzők nem egyenlő feltételek mellett állnak rajthoz. Christopher Mattheisen ugyan valóban tárgyalóképesen, kitűnően beszél magyarul, de ez nem zárja ki azt, hogy időnként kénytelen keresgélni a megfelelő szót vagy kifejezést. Hogy nem az anyanyelvén beszél, az óhatatlanul némi hendikepet jelent. Mégis, a magyar nyelv kihí­vásai dacára, az állásfoglalása, a letisztult üzenete egyértelmű és világos:

“€žMi nem beszélünk az összegről, hanem az elvről. Az elv maga, az, hogy és kezdjük azzal, hogy beszélünk egy üzenetről. Az üzenet az rossz. Az elv az rossz, mert az sugározik, hogy az Internet egy olyan dolog, ami rá kell tenni valami adót, az valamiféle büntetés, az valami kezeljük ezt mint egy luxustárgy és ez nem luxus, ez már egy közmű.”€

A Nemzeti Kulturális Alap elnökének letisztult üzenetével viszont komoly bajok vannak, dacára annak, hogy Harsányi László anyanyelvi szinten beszéli a magyart:

“€ž20-50 Ft havi többletköltségért, amit az előfizető fizet, el lehetne mondani és ez nagyon jó üzenet lenne, hogy továbbra is ingyen lehet letölteni zenét, továbbra is ingyen lehet letölteni filmet, továbbra is jelentős kulturális tartalom lesz ezeken a felületeken, tehát itt abszolút, itt ez egy félreértés, a rossz üzenetet szerintem a cégek sugározzák, szerintem nagyon rosszul teszik.”€

Az elemi logika szabályai szerint: ahol többletköltség van, ott van alapköltség is, és ahol bármilyen költség is van, ott nem beszélhetünk ingyenességről. Harsányi legbelül talán maga is érzi, hogy valami nem stimmel, de a megoldást az előremenekülésben látja. Miközben jóindulatúan ajánlgatja vitapartnereinek, hogy fordí­tsanak a nézőpontjukon, aközben egy pillanatra sem gondolkozik el azon, hogy az ellenkező véleményeknek mi lehet az alapja:

“€ž…ez számomra teljesen érthetetlen, a gazdasági tárca a kormánydöntés után ellenkezik, ami hihetetlen, ilyen a magyar államigazgatásban még nem fordult elő.”€

Még egy aranyos “€žfreudi”€ elszólása is arra utal, hogy az önellentmondás elől a homokba dugja a fejét:

Műsorvezető: – Egyébként NEM LÁT OTT ELLENTMONDÁST, hogy korábban azt mondták, hogy a digitális társadalmat épí­teni kell és minden lehetséges módon támogatni, most viszont kivetnek egy pluszterhet?
H.L.: – Nem. NEM LÁTOK TÁMOGATÁST. Minden kutatás arra mutat, hogy a magyar társadalom nem ár érzékeny ebben, nagyon kis százaléka az, amelyik az ár miatt nem hajlandó Internetezni, attitűd problémák vannak, mi ezt tudnánk csökkenteni.

Nem tudom, hogyan kutatták a társadalom ár-érzékenységét ebben a kérdésben (én semmit nem vettem észre belőle), mindenesetre akár megadóztatják az internetet, akár nem, a magyar abszurd él és virul. Az illetékesek már lázas munkával készí­tik elő a NYAKKENDŐ-ADӓ bevezetését is.

És ez nem vicc…

Szólj hozzá!





Spam protection by WP Captcha-Free