Veres János nem nyugtatott meg minket
2007. szeptember 28.Veres János pénzügyminiszter Az Este szeptember 26-i műsorában nem nyugtatott meg. Mindjárt a legelső kérdésre: „Valóban rosszabbul fogunk élni jövőre, mint idén? Vagy nehezebben fogunk élni jövőre, mint idén?”, a következőképpen válaszolt:
„Semmiképpen, de, aki elhitte annak idején Sz. úr szavait, amikor az előválasztási kampányban a múltra vonatkozóan használta ezeket a kifejezéseket, nyilván nem lepődik meg, hogy ugyanazokat a kifejezéseket használja Sz. úr, akkor sem mondott igazat, és most sem mond igazat.”.”
Vagyis, mint látható és hallható a videó-mellékleten is, egyetlen mondatban válaszolt. Márpedig általános iskolában tanultuk, hogy: egy mondat – egy gondolat. A fenti mondat a szavak szintjén válaszol ugyan a feltett kérdésre, de azzal, hogy a pénzügyminiszter a „semmiképpen” szó végét felkapja, paraverbálisan (a metakommunikáció szintjén) mindjárt azt is üzeni, hogy igazából nem ez a lényeg. A mondategység végének a felkapása azzal, hogy fenntartja a feszültséget, arra figyelmezteti a nézőt-hallgatót, hogy NE NYUGODJON MEG, mert a beszélő nem ide akart kilyukadni.
A lényeg, a letisztult üzenet ott van, ahol majd pont kerül a mondat végére. Tehát a fenti mondat nem arról akar meggyőzni, hogy nem fogunk rosszabbul/nehezebben élni jövőre, hanem arról, hogy az ellenzéki párt szóvivője hazudik. (Ami lehet igaz vagy nem igaz, de nem ez volt a kérdés, és a nézők többségét nem is ez érdekli elsősorban.)
A beszélgetés során VJ a fentihez hasonló módon „egy-egy mondatban” válaszol, vagyis az egyes mondatok (gondolatok) végét felkapja, és csak a gondolatmenet legvégén kerül a helyére egy-egy vérszegény pontocska. A baj csak az, hogy ezáltal (bár súlyos kérdésekről beszél), SZAVAINAK EGYSZERŰEN NINCS SÚLYA. Az alábbi idézetben egy eldöntendő kérdésre (amire egyszerűen IGEN-nel vagy NEM-mel lehetne válaszolni) hosszan-hosszan beszél. Ha meghallgatjuk a felvételt, a rengeteg felkapott mondategység-vég nemhogy nem erősíti, hanem éppenséggel végleg hitelteleníti a kimondott szavakat.
„Mv.: – Elterjedt néhány információ korábban arról, hogy emelik a vizitdíjat. Emelik-e a vizitdíjat?
V.J.: – Többször elmondtam, hogy valótlan információ, aki ezt terjesztette az rosszat akart ennek a kormánynak, aki ezt terjesztette az riogatni akarta az embereket, hazudtak, akik ilyet mondtak, nem volt ilyen javaslat, nincs elfogadva ilyen javaslat, nem is fogunk ilyet kezdeményezni.”
VJ a beszédében hadarásra hajlamos, hangzókat, esetenként szótagokat nyel el. Ez is azt a benyomást kelti, hogy nem azonosul a saját szavaival. (De ha ő nem veszi komolyan, amit mond, akkor én miért vegyem komolyan???) A beszélgetés közben a pénzügyminiszter kézgesztusai „automatára vannak kapcsolva”: szűkek, egyirányúak, és még véletlenül sincs köztük lefele tenyeres mozdulat (amivel némileg határozottabb benyomást kelthetne). Ami a tekintetét, sűrű pislogást illeti: nem állíthatjuk, hogy VJ „szemrebbenés nélkül” mondaná, amit mond. Ám az csekély vigasz, hogy ő sem nyugodt. A cél az lett volna, hogy minket nyugtasson meg.
És ez nem sikerült…

Szólj hozzá!