barra

képzés

CQ teszt

blog

Ügyfelek

FOR ENGLISH SPEAKERS

Keresés

Csatlakozz…

RSS

Archívum

Nyílt Csoport indul!

BKI 2011. március 2.

2011. március 22-23. között Nyílt csoportot indítunk Újradefiniált Kommunikáció címen.

  • Ha a mondanivalóját nem tudja hatásosan előadni.
  • Ha nem eléggé figyelnek oda Önre.
  • Ha legyőzi a lámpaláz.

Módszerünk segít rámutatni a kritikus pontokra, és gyógyírt is kínál rájuk. Kérjük kattintson ide a további részletekért.

Kedvezmény: volt hallgatóink most lehetőséget adhatnak ismerőseiknek is. Azok az új beiratkozók, akik egy régi résztvevő ajánlására hivatkoznak, 10% kedvezményben részesülnek!

Köszöntés

BKI 2011. március 1.

Kedves Olvasók,

2 hete dolgozom a Barra Kommunikációs Intézetnél. A szakmai gyakorlatomat töltöm itt és az a feladatom, hogy marketingtervet készítsek, figyeljek és tanuljak, illetve hogy rávegyem a többieket a blogírásra. Bár nem hosszú időre szól a megbízatásom, remélem, hogy a későbbiekben is akad majd munka a számomra. A bejegyzések írásában ezentúl én is részt veszek majd, ugyanakkor nem akarom szakmai féligazságokkal untatni Önöket, hiszen még nem rendelkezem az ehhez szükséges releváns tudással. Éppen ezért, tőlem a korosztályomat érintő és érdeklő mindennapos érdekességek és hírek várhatóak, ezzel együtt pedig igyekszünk újra élettel megtölteni a blogunkat, melyekkel kapcsolatban szívesen várjuk hozzászólásaikat, véleményüket. A szakmát pedig hagyjuk a profikra… :-)

(A blogunkhoz kevéssé illő, vagy túl rövid témákat facebook oldalunkon követhetik nyomon.)

Üdvözlettel:
Szilágyi Judit

Vegyen részt kutatásunkban!

Benke Anna 2010. november 25.
Vajon a mai magyar üzleti életben mennyire fontos az öltözködés?
xxxx
Milyen erős kommunikációs üzenetet hordoz, hogy elegáns, vagy sportos öltözékben jelenünk meg egy tárgyaláson? Felismerjük-e hogy partnerünk Armani zakót visel, és levonunk-e ez alapján következtetéseket? Vannak-e előítéleteink, ha tetovált, vagy piercinget viselő üzletfél lép irodánkba?
xxxx
Reméljük, mindez kiderül majd legújabb kutatásunkból.
Intézetünkben az oktatáson kívül tudományos kutatómunkát is végzünk. Kutatásaink mind a kommunikációhoz kapcsolódnak, és több területet is érintenek. Mindegyik téma érdekes, és tanulságos, van köztük olyan, amelyik a képzéseink fejlesztése szempontjából fontos, van, amelyik annyira komoly, hogy inkább a tudományos világ tud vele mit kezdeni, és néhány olyan, ami talán mindenki érdeklődésére számot tarthat. Utóbbiak közé tartozik az öltözködéshez kapcsolódó kutatásunk is, amelyhez a segítségét kérjük, mégpedig egy kérdőív kitöltésében.
xxxxx
Nagyon szeretnénk, ha legalább ötszázan kitöltenék a kérdőívet, hiszen az már valódi, komoly mintának számítana, ami a kutatás értékét is növelné. Ha úgy dönt, hogy részt vesz kutatásunkban, a továbbiakban olvashatja a részleteket.
xxxx
Mennyi ideig tart?
xxxxx
A kérdőív kitöltése 15-20 percet vesz igénybe.
xxxx
Meg kell-e adnom az adataimat?
xxxx
A kérdőív anonim, nevet címet, telefonszámot nem kell megadni. Ugyanakkor a kérdőív elején lesznek korára, végzettségére és beosztására vonatkozó kérdések, amelyek a kutatás szempontjából fontosak.
xxxx
Értesülök-e a kutatás eredményéről?
xxxx
Természetesen van rá mód, hogy amikor elkészül a kutatás, Ön is megkapja az összefoglaló anyagot. A kérdőív végén megkérdezzük, hogy szeretne-e élni ezzel a lehetőséggel, és ha igen, el fogjuk kérni hozzá az emailcímét. Természetesen harmadik félnek nem adjuk tovább az adatait, a kutatás elemzését is intézetünk munkatársai végzik.
xxx
Kapok-e jutalmat ha kitöltöm a kérdőívet?
xxxx
Nálunk nincs kérdőív jutalom nélkül. A teszt kitöltői között Dezsényi Péter kollegánk új könyvéből sorsolunk ki 10 példányt. (Nem mondod! A metakommunikáció technikája menedzsereknek és nem menedzsereknek)
xxxxx
xxxx
A sorsolást a kérdezési szakasz lezárása után két héttel, január 15-én tartjuk. Közjegyző nem lesz, minden kedves tesztelőt egy kalap alá veszünk, azaz beleteszünk, és abból húzzuk ki  a nyerteseket.
Tetszik?
Íme a link.

360º fokos körkép

Benke Anna 2010. október 25.
Hofmeister Tóth Ágnes – Mitev Ariel Zoltán
Üzleti Kommunikáció és tárgyalástechnika
dddd
Akadémiai Kiadó 2007, 2010
386 oldal, puhafedeles
4550 Ft
dddddd
fffffffffffffffffffffffffff
Ha az lenne a feladat, hogy valakinek, akit érdekel a kommunikáció javasoljak egy könyvet, de csak egyetlenegyet lehetne javasolni, ez a könyv lenne az.
Hozzáteszem, hogy amikor először a kezembe vettem, mindenre számítottam, csak arra nem, hogy tetszeni fog. Ahogy belelapoztam, úgy nézett ki, mint egy rettenetes egyetemi tankönyv, sűrűnek, száraznak, azaz teljesen olyannak, mint amit az ember bevág a vizsgaidőszakra és két hét múlva úgy felejti el, ahogy van.
A tartalomjegyzéket végigolvasva már érdekesebbnek tűnt, és amikor belekezdtem az olvasásba, be kellett látnom, hogy hiánypótló és nagyon hasznos könyv, kár ilyen szerény tankönyvkülső mögé rejtették.
Azért hiánypótló, mert összefoglalja az összes jelentős kommunikációelméleti irányzatot, olvasmányosan és tömören, mégis úgy, hogy akinek valami felkelti az érdeklődését, az tudni fogja merre tájékozódhat bővebben. A címben ugyan üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika szerepel, de a könyv ennél sokkal több területet érint, foglalkozik például a metakommunikációval, a kommunikációban jelen lévő kulturális különbségekkel, a nemek közötti kommunikáció különbségeivel, és még számtalan egyéb érdekességgel is.
Jól olvasható, érthető, letisztult, mégis alapos és a fejezetek végén található összefoglalók az olvasottak rögzülésében is segítenek. Engem a fejezetek elején található humoros illusztrációk is jól szórakoztattak, kár hogy nem volt belőlük még több. A hátoldalán lévő szövegben elsősorban bachelor és master hallgatóknak ajánlják, én azonban odacsempészném minden HR és oktatási vezető asztalára is. Ma már annyi féle és olyan vegyes minőségű kommunikációs tréninget kínálnak az ezzel foglalkozó cégek, hogy aki minőséget szeretne kapni a pénzéért annak nem árt, ha képben van.

Könyvajánló: Beszédes hazugságok

Barra Mária 2010. augusztus 25.

Aki csakis arra kíváncsi, milyen jelek alapján lehet tudni, hogy valaki hazudik, az ne olvassa el Ekman könyvét, mert nem lehet tudni. Akit azonban érdekel, hogy akkor mit vizsgál a hazugságvizsgáló és mi az, amit tudni lehet, annak szívből ajánlom ezt a könyvet.

Ajánlom annak ellenére, hogy a fordítás lehetne jobb (aki erre kényes és teheti, olvassa angolul), hogy vannak részek a könyvben, amelyek az átlagos (értsd: nem tudós) embernek unalmasak, vagy nehezen érthetőek, és annak ellenére, hogy végülis nem derül ki: miből tudjuk megállapítani, hogy valaki hazudik, vagy igazat mond. Azért ajánlom, mert Ekman álláspontja ugyanaz, mint a miénk.

Azt mondja ugyanis: sok oka lehet annak, ha valakinek „árulkodik” a testbeszéde – és ebben fenntartás nélkül egyetértünk. Mi a hitelességről és a benyomásról beszélünk, Ekman a hazugságról. Leírja, hogy a pszichopaták símán átverik a hazugságvizsgálót. Hogy ez még egy színésznek sem okoz különösebb gondot, főleg, ha Sztanyiszlavszkij módszerrel tanult. Mert amiről a testbeszéd árulkodik, az elsősorban az érzelmek foka, amelyek aztán befolyásolják a gesztusainkat, a vérnyomásunkat, vagy éppen a pulzusszámunkat.

Ilyeneket mér a hazugságvizsgáló, és méri akkor is, ha valakinek ezek az értékei attól való félelmében emelkednek meg, hogy esetleg nem hisznek neki.

A könyv borítója:

Egyre divatosabb mostanában hazugságvizsgálót bevetni némely munkakör betöltésénél. Ezért aztán különösen ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki vezetőként fontolgatja e módszer alkalmazását.

És bár tudni nem fogjuk, hogy valaki hazudik-e, arra nézve részletes útmutatást kapunk, hogy mikor érdemes élni a gyanúperrel és jobban a körmére nézni annak, aki – bármilyen okból – bizonyos testbeszéd-jeleket produkál.

Végül egy kép a szerzőről:

… és egy kis kis csemege azoknak, akik már olvasták a könyvet:

Barra Mária a Radio Cafe-ban.

Szilagyi Mihaly 2010. augusztus 22.

Hosszabb szünet után lassan visszatérünk mi is az évi szokásos kerékvágásba. Persze előtte azért volt egy kis nyaralás, kinek hol. Szádvári Judit kolléganőnk Horvátországban és Toszkánában nyaralt, Mária Korcula szigetén, Anna pedig Szicíliába ment vulkánt mászni… sok egyéb mellett.

Mindezek előtt még volt ám egy interjú is Máriával a Radio Cafe-ban, amit technikai galibák miatt eddig nem tudunk megosztani itt a blogon, na de mostanra ezt is sikerült kigobozni, úgyhogy a következő bejegyzésig álljon itt ez az interjú… mindenkinek jó nyaralást kívánunk, ha még van belőle. Találkozunk legkésőbb szeptember elején.

Barra maria interju by Misi

Újabb könyvismertető

Benke Anna 2010. július 26.
Borgulya Istvánné Vető Ágnes Ágota
Kommunikációmenedzsment a vállalati értékteremtésben

Akadémiai Kiadó, 2010
331 oldal, puhafedeles
4450 Ft
xxxxxx
kkkkkkkkkkkkkk
Érdekes volt kézbevenni ezt a könyvet, mert a téma olyan, amivel általában önmenedzselésről szóló kézikönyvekben, népszerű üzleti kiadványokban találkozunk. Ez azonban egy nagyon alapos, elemző és a vállalati kommunikáció témáját a lehető legtöbb irányból vizsgáló munka. Erénye hátrányt is jelent, mivel nehéz olvasmány, semmiképpen nem az olyan elfoglalt vezetőknek szól, akik 12-14 óra munka után úgy érzik, van még egy kis erejük tudásfrissítésre. Azok a vezetők viszont, akiknek lehetőségük és idejük van a témában akár posztgraduális szinten is továbbképezni magukat, semmiképpen ne hagyják ki.
A könyv részletesen szól a különböző kommunikációval kapcsolatos elméleti irányzatokról, és – bár semmiképpen nem nevezhető gyakorlati kézikönyvnek – számos esetben a való életből vett, megtörtént példákkal illusztrálja is mondanivalóját. Ebből a szempontból különösen érdekes a 9. fejezet, amely egy csokor hazai példát mutat be. Ezzel gyakorlott vezetőknek ugyanúgy segítségére lehet, mint azoknak, akik most próbálnak megbirkózni egy vállalat kommunikációs vezetésének nehézségeivel.
Alapmű, amelynek minden nagyvállalati kommunikációs vezető könyvespolcán ott kell lennie.

James Caplin: Utálom a prezentációkat

Benke Anna 2010. július 5.
James Caplin:
Utálom a Prezentációkat
dddddddd
dddddddd
dddddd
ddddddddddddddd
ddddddddddddddddd
dddddddddddddddd
Akadémiai Kiadó, 2009
220 oldal, keménykötésű
3750 Ft
lllllllllllllllllllllllll
Tengernyi könyvet írtak már arról, hogyan kell sikeres prezentációt készíteni. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy – ebben az esetben – nem az olvasás teszi a mestert. Valljuk be, a legtöbb munkahelyi prezentációt, vagy prezentálós értekezletet mind a mai napig felháborító időrablásnak érezzük.
gggggggggggggg
James Caplin bátor lépéssel kezdi, amikor már a könyve elején leszögezi, hogy az üzleti prezentáció nem szónoki beszéd. Itt más a fontossági sorrend, mint mondjuk egy tudományos érdekességeket bemutató konferencián. Caplin elsősorban a cégéletről, munkahelyi prezentációkról, projektbemutató értekezletekről beszél, és nemcsak beszél, hanem folyamatosan példákat is hoz a való életből, továbbá rengeteg gyakorlati tanáccsal is segít. A fejezetek végén gyakorlatok vannak, amelyekkel fokról fokra előbbre juthatunk a szerző által javasolt technikák elsajátításában.
Nekem külön tetszett, hogy viszonylag hosszan foglalkozik a felkészüléssel. Nem csupán azzal, hogy milyen anyagokat és információkat célszerű összegyűjteni egy adott témához, hanem azzal is, hogy ha valaki dolgozik, meg családja is van, annak mennyi idővel a prezentáció előtt célszerű megkezdeni a felkészülést, és ezen belül mit mikorra időzítsen (Nekem rögtön az esküvői naptárak jutottak róla az eszembe, tudják, amikben benne van, hogy 18 héttel a nagy esemény előtt meg kell rendelni az asztaldíszt.)
Akinek a munkaköri leírásában szerepel a prezentáció szó, annak feltétlenül ajánlom. Jól megjegyezhető, könnyen elsajátítható tanácsokat ad, mindezt olvasmányos, fordulatos stílusban.